Számos újdonság a Windows 9-ben – szeptember 30-án lesz a bemutató

Farkas Norman, 2014. szeptember 17. 17:22

A Microsoft szeptember 30-án San Franciscóban tart sajtóeseményt. Már kiküldték sajtómeghívókat, ahol valószínűleg a Windows 9 „Thresholdot” mutatják be a nagyközönségnek. Már kiadták partnereinek a Windows 9 előzetes verzióját is, amelyben kirajzolódnak az új, asztali gépekre szánt rendszer olyan fontos fejlesztései, mint például a jó öreg gyorsindító gombok mellett csempéket is tartalmazó Start menü, a virtuális asztalok kezelése, vagy a Storage Sense tárhely menedzselő app.

A Microsoft nagy erőkkel fejleszt, s ezt a gyorsan bővülő Windows Phone (hamarosan csak Windows) rendszeren túl az asztali gépekre szabott Windows 9 operációs rendszer közelgő érkezése is jól mutatja.

 

Eddig nem sokat lehetett tudni a Windows 8.1 utódjáról, ám a szoftveróriás nemrég kiküldte partnereinek a rendszer előzetes – a végleges előnézetet megelőző – kiadását, ami a legfőbb újításokat hivatott bemutatni. Ezek közül néhányat az alábbi képernyőképeken rögtön láthatunk is.

 

 

Számos újdonság 

 

A legszembetűnőbb fejlődés a Start menüt érinti, ami egyfajta hibrid megoldás eredményeként ötvözi a Windows 7 menüjének elemeit a Windows 8 csempéivel. Praktikus újítás, hogy a bal oszlop tetején a bejelentkezett felhasználó neve mellett immár egy kikapcsoló gomb is megjelenik.

 

Az új, hibrid Start menün kívül olyan kevésbé látványos, de hasonló mértékben hasznos előrelépésként jelenik meg a Storage Sense tárhely kezelő app, illetve a virtuális asztalok támogatása és a Metro (azaz csempés, WP stílusú) alkalmazások futtatása.

 

A Storage Sense megjelenése az asztali rendszerben különösen üdvös, hiszen ahogy a Windows Phone 8.1 felhasználók már jól tudhatják, segítségével rendkívül könnyen áttekinthető a gépünk tárhelyének állapota. A szoftver ugyanis rögtön a szemünk elé tárja, mennyi a szabad lemezterület, illetve azt is megmutatja, hogy az elfoglalt részből mely fájltípusok, tartalmak (képek, videók, zenék stb.) hány GB-ot tesznek ki.

 

Az előnézeti verzió felbukkanása a rendszer közelgő megjelenését vetíti előre, így több mint valószínű, hogy hamarosan még több infó kerül napvilágra a Windows 9 érdekességeivel kapcsolatban.

 

 

Szeptember 30-án jön az új rendszer

 

A Microsoft szűk két hét múlva tartja sajtóeseményét, melynek időpontjáról már értesítette a vendégeket. A meghívóban az alábbi szöveg olvasható: „Join us to hear about what’s next for Windows and the enterprise”(csatlakozzon hozzánk, hogy megtudja, mi a következő lépés a Windows és a vállalat terén), vagyis semmi konkrétat nem tudunk meg azzal kapcsolatban, mivel készült a vállalat. 

 

 

Már augusztusban felröppentek a hírek a közelgő sajtóeseményről, ám még most sem derült ki más a dátumon kívül. A Windows 9 érkezése az év egyik legnagyobb technológiai titka, mindig csak egy-egy apró részlet szivárog ki róla. Ám úgy tűnik, a korábbi pletykák beigazolódni látszanak, és a sajtómeghívóból ítélve valóban szeptember 30-án mutatkozik be az új rendszer.

 

[Forrás: ÜbergizmoTechspot]