A mobiltelefonok virágkora még csak most kezdődik

Czipperer Dia, 2015. március 4. 08:18

A GSMA (Group Speciale Mobile Assosiation) az idei Mobil Világkongresszuson publikálta legfrissebb jelentését. A szervezet becslései szerint az elkövetkezendő öt évben világszerte egymilliárddal nő a mobilelőfizetők száma.

Az elmúlt éveket tekintve egyre többen és többen használnak mobiltelefont, és ez a tendencia az elkövetkezendő években is folytatódni fog. Úgy tűnik, a mobileszközök forradalma még csak most kezdődik igazán.

 

A mobil boom

 

Talán nem is volt olyan régen, amikor még a színes kijelzős mobil is újdonságnak számított, lassan pedig már a 4K kijelzős telefonok kopogtatnak az ajtón. De a WAP és LTE kapcsolat is hasonlóan illusztrálja azt a mértékű fejlődést, amely az elmúlt években végbement. A telefonok rendeltetése egészen más irányba mozdult el: ma már a phabletek révén a telefon és táblagép kategóriája összeolvadni látszik, és az internet a telefonokon már nem ritkaságszámba megy sőt, a legtöbb mobilelőfizetés része az internetszolgáltatás is.

 

A GSMA frissen, az MWC-n ismertetett jelentése szerint (The Mobile Economy: 2015) az elkövetkezendő években tovább nő majd a mobilelőfizetők aránya. A 2014 év végi adatok még 3,6 milliárd mobilelőfizetőt regisztráltak, addig ez a szám a becslések szerint 2020-ra a 4,6 milliárdot is eléri. Ez éves szinten 4%-os növekedést jelent.

 

Alig néhány év múlva tehát a világ népességének közel 60%-a mobilelőfizető lesz. Ez az arány tavaly év végén nagyjából 50%-ra rúgott, vagyis a vilég népsségének fele már rendelkezik mobiltelefonnal.

 

És nem csupán a mobilfelhasználók száma gyarapodik önmagában. Ezen belül jelentősen nő ugyanis az okostelefont használók, valamint a mobilinternet előfizetők, azon belül is a 3G/4G adatkapcsolattal rendelkezők aránya.

 

Anne Bouverot, a GSMA főigazgatója szerint jelentős előrelépés történt ezen a területen az elmúlt években. Míg néhány évvel ezelőtt a világ lakosságának nagyjából egyötöde volt mobilfelhasználó, addig mára már átléptük az 50%-os küszöböt, és a következő öt évben további egymilliárd felhasználóval gyarapodhat ez a szám.

 

Egy új ökoszisztéma van kirajzolódóban, mely egyesíti a digitális és a fizikai világot és táplálja a gazdasági növekedést.

 

2014 év végén Európában a mobilfelhasználók aránya elérte a 80%-ot, ugyanakkor a Szaharától dére fekvő területeken csupán 39%-os ez a mutató. Az elkövetkezendő öt esztendő növekedése tehát főként a fejlődő országokra koncentrálódik majd, amely főként a mobileszközök és szolgáltatások, valamint a mobil lefedettség növekvő elérhetőségében érhető majd tetten.
 

 

A SIM-kártyák száma is tovább gyarapodik majd. Most sem meglepő, hogy egy embernek több mobiltelefonja, vagy legalábbis telefonszáma, azaz SIM-kártyája: ez hívta életre a Dual-SIM mobiltelefonokat is. Ez a tendencia a jövőben is folytatódik: a jelenlegi 7,1 millióról 9 millióra gyarapodik majd ez a szám, amely azt jelenti, hogy egy emberre átlagosan 1,8 SIM-kártya jut majd.

 

A 3G, illetve 4G-képes mobileszközök megjelenésével a mobil szélessáv is rohamosan nő: már most 40%-os az elterjedtsége, amely az előrejelzések szerint 2020-ra elérheti a 70%-ot.

 

Az „okosokban” a jövő

 

Ma már minden okos – sokszor halljuk ezt a közhelyet.  De honnan is jött ez az okosőrület? Hát, valahol a telefonokkal kezdődött el, amelyek ma már tudásukat tekintve egy mini számítógépnek felelnek meg. Azonban túlzás lenne azt állítani, hogy minden okos, hiszen még a mobiltelefonok frontján sem így áll a helyzet.

 

A GSMA 2014-es felmérése alapján a telefonok 37%-a volt okosként definiálható, és az előrejelzések szerint ezek a modellek néhány év múlva sem szorítják ki teljesen a hagyományos eszközöket a piacról. Ha minden igaz, 2020-ra 65%-os lehet az okostelefonok elterjedtsége világszerte.

 

Régiónként természetesen más kép rajzolódik ki. A fejlett országok egyértelműen jobban állnak ezen a téren, ott már 60%-os ez az arány, kezdve az 51%-os európaitól, egészen a 71%-os amerikai mutatókig.

 

A következő esztendőkben az okostelefon-növekedés terén a fejlődő országok kerülnek majd előtérbe, mellyel párhuzamosan a készülékek átlagos ára is csökken majd. A becslések szerint 2020-ra 2,9 milliárddal nő majd a mobilelőfizetések száma.

 


A mobil adatforgalmat is gerjeszti a növekedés

 

A mobil szélessávú technológiát nyújtó okostelefonok növekedése a mobil adatforgalomban is robbanást eredményez. A Cisco adatai szerint a mobil adatforgalom a jövőben gyarapodni fog, amely azt is eredményezi, hogy a mobil videófogyasztás iránti igény is növekszik majd. A mobilszolgáltatók pedig fontos beruházásokat eszközölnek az újgenerációs mobilhálózatok terén, mind a kapacitás, mind pedig a lefedettség terén.

 

A növekedés még egy fontos faktort hoz magával. Az új technológiák, megoldások révén, valamint a mobileszközök növekedésével az iparban dolgozók aránya is növekedni fog: a jelenlegi 12,8 millióhoz még 11,8 millió új munkahely csatlakozik, amely azt jelenti, hogy a közeljövőben 24,6, 2020-ra pedig 28,7 millióan dolgozhatnak az iparban.

 

Forrás: Adotas.com; Képek: gsma.com