Könnyen törhető az új Google Captcha

Genda Csongor Zoltán, 2009. december 24. 11:17

A Google a reCAPTCHA nevű szolgáltató felvásárlásával próbálta biztonságosabbá tenni képkódrendszerét, ám úgy tűnik, az új technológia sem nyújt kellő védelmet, ugyanis ezt is könnyűszerrel fel lehet törni.

A keresőóriást egyre több kritika éri automatikus képrejtvénymegoldása miatt, mivel a hackerek könnyedén keresztül tudják magukat verekedni ezen a virtuális védőfalon, és így visszaélhetnek a vállalat szolgáltatásaival. A Google tagadta ezen vádakat, mondván, hogy a régi technológia talán kijátszható volt, de az új aligha. Jonathan Wilkins, az ezzel kapcsolatos tanulmány szerzője azonban megkérdőjelezte a keresőóriás ezen állításának a valóságtartalmát, és górcső alá vette a cég új képrejtvényét is.

A szakember megállapította, hogy ezt könnyebben megfejtik az internetezők, ám a robotoknak is könnyebb dolguk van azzal. Wilkins tesztjei 23%-os sikeres törési aránnyal zárultak a korábbi 2,5% helyett. A számok tehát önmagukért beszélnek, és ezek után kijelenthetjük, hogy a Google új CAPTCHA-jánál még az előző is jobb volt.