Az internetes forgalmazókkal szemben a könyvkereskedőket támogatják a franciák

MTI Sajtóadatbank, 2013. október 4. 08:09

A dömpinggel vádolt nagy internetes könyváruházakkal (az amerikai Amazon, a francia Fnac) szemben a hagyományos könyvkereskedőket támogató törvényt fogadott el csütörtökön a francia nemzetgyűlés.

Az internetes forgalmazók ezentúl nem ajánlhatnak egyszerre ingyenes kiszállítást és 5 százalékos kedvezményt a könyvek árára. Ez utóbbira egy 1981-es törvény értelmében van lehetőség az egységes könyvárak mellett. Az ingyenes szállítást ugyanis a képviselők tisztességtelen versenynek tekintik a gyakran rossz gazdasági helyzetben lévő hagyományos könyvkereskedők szempontjából.   


    A törvényjavaslatot a dömping elleni harc jegyében az ellenzéki jobboldal nyújtotta be, a kormányoldal némileg módosította, majd mindkét tábor elfogadta. A szövegről még a parlament felsőházának, a szenátusnak is szavaznia kell, mielőtt az végleges elfogadására kerül.


    Aurélie Filippetti kulturális miniszter a parlamenti vitában úgy vélte, hogy "az Amazon dömpingstratégiát gyakorol". Szerinte erre bizonyíték az, hogy az ingyenes szállítást azokban az országokban nem alkalmazza, ahol a könyvek ára nem egységes. 


    A nemzetgyűlési szavazás előtt néhány nappal Romain Voog, az Amazon franciaországi vezetője a Le Figaro című napilapnak adott interjúban a tervezett intézkedést a fogyasztók érdekeivel ellentétesnek nevezte, miután szerinte ezzel az interneten vásárolható könyvek ára drágább lesz, mint a bolti ár.   


    "Ha a törvénytervezet átmegy, annak minimális hatása lesz az Amazonra, viszont büntetni fogja a fogyasztókat és veszélyeztetni fogja a kulturális sokszínűséget Franciaországban, hiszen az Amazonnak van a legnagyobb könyvkínálata, legyen szó új vagy régebben megjelent könyvekről" - hangsúlyozta az igazgató. Hozzátette: "A könyveladásaink 70 százalékát több mint egy évvel ezelőtt megjelent könyvek biztosítják. A könyvesboltok viszont elsősorban az újdonságokra összpontosítanak, és nem tudják kiszolgálni azokat a vásárlókat, akik régebbi műveket keresnek, miután nekik azokból nincs raktáron. Vagyis tökéletesen kiegészítjük egymást" - tette hozzá Romain Voog. 

  
    A világon Franciaországban található a legtöbb könyvesbolt, mintegy 3500 hagyományos könyvkereskedéssel, amelyek közül 600-800 teljesen független, azaz nem tartozik sem kiadóhoz, sem forgalmazóhoz vagy valamelyik üzletlánchoz.
 

Kulcsszavak: e-kultúra könyv e-book

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36