Létrejött a Szalay Annamária Média Alapítvány

MTI Sajtóadatbank, 2013. október 15. 09:39

A Szalai Annamária által kitűzött célokat, elsősorban a gyerekeknek és a fiataloknak az elektronikus média káros hatásaival szembeni védelmét tartja kiemelt feladatának a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egykori elnökének emléket állító alapítvány – erről a szervezet alapítói és kuratóriumának elnöke számolt be.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a Szalay Annamária Média Alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta: egykori politikustársa a média területén következetesen helyezte előtérbe azokat a szempontokat, amelyek védik a fiatalokat, fejlesztik médiaértésüket.
 

A miniszter fontosnak nevezte, hogy mindezen célok megvalósítása nem egy állami keretek között működő intézmény, hanem egy civil kezdeményezés által jön létre. Mint mondta, az alapítvány – Szalai Annamária szellemiségének megfelelően – a keresztény, valamint a nemzeti értékekre, a határon túli médiára is épít.
 

Beszámolt arról is, hogy március 15-én, a sajtószabadság napján ösztöndíjpályázatokkal kívánják támogatni azok tevékenységét, akik segítik a szervezet céljainak megvalósítását.
 

Kálomista Gábor producer, alapító is fontosnak nevezte, hogy fennmaradjon Szalai Annamária szellemisége, amellyel munkáját végezte, valamint megalkuvás nélküli céltudatossága. Mint mondta, az üzleti világ olykor áthág erkölcsi normákat, az alapítvány azonban azért dolgozik, hogy azok fennmaradjanak a felnövekvő generációk számára.
 

Szalai Balázs, a hatóság április 12-én elhunyt elnökének bátyja elmondta: Szalai Annamária sokat dolgozott azért, hogy céljai megvalósuljanak a magyar médiában, munkáját azonban nem tudta befejezni, így testvérei, barátai ennek érdekében kezdeményezték az alapítvány létrehozását.
 

Az alapítvány kuratóriumának titkári feladatait Hős Gábor látja el. Tagja lesz még Vitézy Zsófia, Haffner Adrienn és Janig Péter kórházlelkész, aki utolsó útjára kísérte Szalai Annamáriát. Az alapítvány hétfőn alakult meg, alapító okiratát a sajtótájékoztató keretében írták alá a résztvevők.
 

Szalai Balázs az MTI-nek elmondta: az alapítvány elnevezésében azért írják ipszilonnal az elhunyt médiapolitikus nevét, mert Szalai Annamária halála előtt visszatért a család nevének eredeti, történelmi írásához.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36