A WhatsApp vezeti a csatát

Czipperer Dia, 2013. október 28. 16:23

Az üzenetküldő startup cég, a WhatsApp ma már annyira sikeres, hogy a szolgáltatásnak 350 millió aktív felhasználója van havonta. A cég vezérigazgatója, Jan Koum azt is elmondta, hogy a felhasználók naponta több mint 400 millió képet osztanak meg.

Vasárnap derült fény arra, hogy a WhatsApp szénája nagyon jól áll, már több mint 350 millió felhasználó használja havonta, és több mint 400 millió képet osztanak meg a userek naponta. Ez jelentős szám a hasonló szolgáltatásokkal összevetve, hiszen a lassan 2 milliárd felhasználóval rendelkező Facebookon is csak 350 millió képet osztanak meg naponta, akárcsak a Snapchaten. Az Instagram még ennél is rosszabbul áll a maga 55 milliójával, ahol pedig valóban a képmegosztás a lényeg.

 

A WhatsApp a felhasználók terén is jelentős növekedést mutat az elmúlt időszakban: míg áprilisban még csupán 200 millió aktív havi userrel rendelkezett, addig év végére ez a szám akár a duplájára is nőhet, hiszen most tartunk 350 milliónál. Így most úgy tűnik, csatát nyert a WhatsApp, amely mindössze négy éve van jelen a piacon (2009 óta).

 

 

És hogy miben rejlik a sikere? Népszerűségét elsősorban a letisztult dizájnnak és a platformok közötti átjárhatóságnak köszönheti, hiszen elérhető iOS-re, Androidra, BlackBerryre, Windows Phone-ra, Symbianra, az ezek közötti üzenetváltás pedig könnyű, és még plusz költsége sem kerül. 

 

A konkurencia azonban szépen lassan növekszik, és egyre több közülük az ingyenes alkalmazás – gondoljunk például a BBM-re – ellentétben a WhatsAppal. Vagyis a háborúnak még koránt sincs vége.

 

Forrás: TheNextWeb.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?

A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.

2024. május 12. 14:20

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36