Több mint 250 millióan a LinkedInen
A LinkedIn, szakmai közösségi oldal közzétette harmadik negyedéves eredményeit, amelyből kiderül, hogy az oldal mérföldkőhöz érkezett, már 259 millió havi aktív felhasználója van, ami jelentős előrelépés a tavalyi évhez képest, amikor ez a szám még csupán 187 millió volt.
A LinkedIn jelentős fejlődést mutat, egyre több felhasználóval büszkélkedhet, olyannyira, hogy már a Twittert is megelőzte. Míg a LinkedIn 259 millió aktív usert tudhat magáénak jelenleg, addig a Twitter esetében ez a szám 230 millióra rúg. A LinkedInnek már az előző negyedévben is több felhasználója volt, mint konkurensének, akkor 238 millióval zárta az időszakot.
Ez jelentős mérföldkőnek számít, ám mindezek ellenére még mindig elmaradásban van a Google+-tól (300 millió), hogy a Facebookról már ne is beszéljünk (1,15 milliárd felhasználó).
A LinkedIn jelentős bevételnövekedéssel is számolhatott ennek köszönhetően, egy alatt több mint kétszeresére növekedtek a részvények.
Forrás: Mashable.com
Kapcsolódó cikkek
- A közösségi média hálójában
- Jó fogyasztószer a közösségi média
- Hiba a Facebookon
- Rekordszámú Lumia eladás a Nokia háza táján
- Bevezetik a Twittert a New York-i tőzsdére
- Többé nem rejthetjük el magunkat a Facebook keresőből
- 2017-re 5 milliárd mobiltulajdonos lesz
- Csapdák növekedés nélkül?
- A Facebook arcai
- Tweetekre is lehet hivatkozni a szakdolgozatban
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.