Nemi élet helyett Facebook?

Elkészült hazánk nagy Facebook kutatása

Czipperer Dia, 2013. november 12. 12:56

Az ArvaliCom kutatásából kiderül, hogy nem létszükség a magyarok számára a Facebook, sokan úgy nyilatkoztak, meglennének nélküle. Ennek ellenére a felhasználók 88%-a napi szinten használja az oldalt, van, aki még a szex helyett is ezt választja.

Egy hazai kutatás segít eligazodni a Facebook dzsungelében. Számos nemzetközi felmérést olvashatunk, ám kis hazánk közösségi média (és kimondottan a facebookozási szokásokról) vajmi kevés információval rendelkezünk.

 

A hazai eredmények cáfolni látszanak azt, hogy az emberek vándorolnának el az oldalról. Nálunk ugyanis növekedett a Facebookon eltöltött idő (45%), és további 40%-é pedig nem változott. Igaz, akad, aki csökkenteni szeretné jelenlétét az oldalon, hiszen túl sokat lóg rajta: 40% alkalmanként és átlagosan egy óránál többet tölt az oldalon. Nagy részük azonban (80%) úgy véli, hogy a jövőben is ugyanennyit szeretne az oldalon tölteni.

 

 

Hiába ezek az eredmények, arra kérdésre, hogy el tudnák-e képzelni Facebook nélkül az életüket, 55% válaszolta azt, hogy minden további nélkül. Ám itt is jelen van egy erősen függő réteg, 3,6% be is vallotta ezt (nagyjából 170 ezer felhasználó), valamint 14,3% arról is nyíltan beszélt, hogy akadt már olyan eset, amikor szex helyett a közösségi oldalt választotta, 6%-nál pedig rendszeresen dominál az utóbbi.

 

Még tombol a like-láz

A Facebookon jelenlévő oldalak iránti érdeklődés nem csökkent, továbbra is szeretnek like-olni az emberek. A felhasználók 34% több mint 50 oldalt kedvelt már. Ugyanakkor egyre kevesebben vesznek részt nyereményjátékokban, 80% már kevesebb alkalommal vagy csak nagyon ritkán él ezekkel.

 

A hirdetések

 

Meglepő, de a Facebookon jelen lévő hirdetések nem zavarják a felhasználók többségét (64%), a maradék érzi már soknak.

 

A Facebook a legnagyobb hazai médiummá nőtte ki magát igen intenzív, napi szintű használat mellett. A kapcsolattartó eszközként indult rendszer mára a vállalatok és márkák arculati tőkéjének fontos építőköve lett. A Facebook a rajongókkal történő közvetlen kommunikációs lehetőség mellett olyan célzási és kereskedelmi potenciált is rejt magában, amelyekről korábban álmodni sem mertünk volna”, állítja Karvalics Attila, a kutatást végző ArvaliCom ügyvezető igazgatója.

 

Az emberek hisznek benne

 

Megkérdezték a felhasználókat arról is, milyen jövőt jósolnak az oldalnak. És bár 26% szerint egy új szereplő kiszorítja majd a nyeregből, 75% mégis bízik abban, hogy a Facebook mindent túlél, és a kihívók nem fogják megtörni uralmát.

 

A Facebook ereje

 

A használat a párkapcsolatokban is okozhat gondokat. Több kapcsolatban voltak már feszültségek ezen a téren (15%), és 3%-nál szakításhoz is vezetett. A megkérdezettek 36%-a gondolja, hogy párja nem lép be az oldalára, 33% pedig nem tud róla.

 

Az idegesítő dolgok

 

Sokakat idegesítenek az oldalon a különböző játékfelkérések, aminek többen hangot is adnak az üzenőfalon, ám a kutatás szerint nem ez az, ami legjobban idegesíti a felhasználókat. A gyakran posztoló ismerősök (25%), a nyereményjátékok (35%) és hirdetések (53%) állnak az első három helyen. Az idézetek követik őket a sorban 20%-kal, majd az állatok (115) és babák (8%) zavarják még a felhasználókat.

 

Bővülő mobiljelenlét

 

A felhasználók egyharmada táblagépről vagy mobilról használja az oldalt. Sajnos erről további részleteket nem derített ki a kutatás.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36