Az amerikai legfelsőbb bíróság befogadta a szoftverek szabadalmi oltalmának kérdését
Az amerikai legfelsőbb bíróság pénteken úgy döntött, mérlegelni fogja, hogy mely számítógépes programokat illeti meg a szabadalmi oltalom. A bíróság az Alice Corporation és a CLS Bank International közötti perben szándékozik igazságot tenni. Az előbbi cég egy banki tranzakciókat intéző komputeres programrendszer szabadalmainak tulajdonosa, amit az utóbbi megtámadott.
Az Alice kontra CLS ügy középpontjában egy, a 90-es években Ian Shepherd által kifejlesztett számítógépes kereskedési rendszer áll, amely pénzügyi eszközök létrehozására és cseréjére alkalmas, beleértve a származékos eszközöket. A CLS 2007-ben kezdett pereskedésbe, azt állítva, hogy négy, a rendszerrel kapcsolatos szabadalom érvénytelen. Az illetékes kerületi szövetségi bíróság 2011-ben, a fellebbviteli testület pedig idén májusban a CLS javára döntött, igaz, az ítéletek indoklása eltért egymástól.
Kapcsolódó cikkek
- A román kormány megújítási illetéket vetne ki a domainnevek használatára
- A román kormány megújítási illetéket vetne ki a domainnevek használatára
- Fizetési felszólítást kaptak egy film illegális letöltése miatt lengyel internetezők
- Fizetési felszólítást kaptak egy film illegális letöltése miatt lengyel internetezők
- Kürt: Információbiztonsági Törvény – mit is jelent ez a gyakorlatban?
- Kürt: Információbiztonsági Törvény – mit is jelent ez a gyakorlatban?
- Megbízásból lopta mások jelszavát a kaposvári adathalász
- Megbízásból lopta mások jelszavát a kaposvári adathalász
- Kisebbségi nyelveket is felismerő megfigyelőrendszert fejlesztettek ki Kínában
- Kisebbségi nyelveket is felismerő megfigyelőrendszert fejlesztettek ki Kínában
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia
Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára.
Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde
A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.