Közös irányítás alatt marad az NSA és a Pentagon kibernetikai parancsnoksága

MTI Sajtóadatbank, 2013. december 15. 09:26

A két pozíció szétválasztását sürgető felhívások ellenére egyszemélyi irányítás alatt marad az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és a Pentagon kibernetikai parancsnoksága - közölte pénteken Caitlin Hayden, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője.

A Fehér Ház korábban fontolóra vette, hogy a nagyszabású titkos elektronikus adatgyűjtés részleteinek Edward Snowden által történt leleplezése nyomán - a szervezet 61 éves fennállása során először - polgári vezetőt nevezzen ki az NSA élére. Az NSA és az amerikai védelmi minisztérium kibernetikai parancsnokságának élén egyaránt Keith Alexander tábornok áll, aki márciusban nyugállományba vonul. Utódja minden valószínűség szerint szintén katona lesz.
 

Hayden a koordináció hatékonyságának fenntartásával indokolta a két pozíció egyben tartásáról szóló elképzelést. Barack Obama elnök a múlt héten az MSNBC televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy meg kívánja reformálni az NSA tevékenységét annak érdekében, hogy szavatolja az amerikaiak magánszférájának sérthetetlenségét. Az elnök által felállított munkacsoport vasárnap terjeszti a Fehér Ház elé ajánlásait. A The Wall Street Journal című napilap csütörtökön arról számolt be, hogy a testület az NSA polgári irányítását kívánja javasolni, valamint az adatgyűjtésre vonatkozó előírások szigorítását és azt is, hogy az ügynökség egy "harmadik félnél" tárolja a telefonbeszélgetésekről összegyűjtött metaadatokat.
 

Hayden nem kívánta kommentálni a lapértesüléseket, csak annyit mondott, hogy a jelentés még nem végleges, azt a Fehér Ház még nem kapta meg, és még nem dolgozták ki a részleteket azzal kapcsolatban, hogy azt milyen formában és mikor tárják a nyilvánosság elé.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36