A Yahoo a mobilszegmensre összpontosítja figyelmét

Czipperer Dia, 2014. január 9. 13:42

Marissa Mayer, a Yahoo vezérigazgató a CES-en beszélt arról, hogy a mobil kulcsfontosságú a vállalat jövője szempontjából. Ennek jegyében egy új alkalmazást is bemutattak, amelyet Yahoo News Digest névre kereszteltek.

A Yahoo büszke eddigi sikereire a mobilpiacot illetően. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Marissa Mayer, mielőtt előadásában rátért volna az új kezdeményezésekre, először a számokkal kezdte beszédét. Ezekből körvonalazódik, miért is olyan fontos a vállalat számára a mobil, melyre a jövőben még több figyelmet szentelnek majd. A tavalyi évben ugyanis átlépték a 400 milliós mobil felhasználói számot, amelybe nem tartozik bele a Tumblr. Ez fele azok számának, akik összességében az aktív felhasználók táborát képviselik. Szeptemberben is már 350 millióra rúgott ez a mutató.

 

Előadásában elmondta azt is, hogy szerinte nem titok, hogy éppen egy platformváltás közepén tartanak a mobil irányába. Mindez azonban nem csak a mobileszközök elterjedésének köszönhető, hanem annak is, hogy az emberek egyre több időt töltenek telefonjukon. Ez az arány az elmúlt három évben ötszörösére emelkedett.

 

 

Yahoo News Digest alkalmazás

 

A Yahoo új alkalmazása, amely a CES-en debütált, a News Digest nevet viseli, amely naponta kétszer személyre szabott hírek tömkelegével látja el a felhasználókat. Az applikáció iPhone-nal és iPod Touchcsal kompatibilis.

 

 

A vállalat emellett azt is bejelentette, hogy felvásárolták az Aviate-t, melynek alkalmazása helyzettől függő információkat jelenít meg a kezdőképernyőn a felhasználóknak, melyhez kontextusfüggő információkat használ, mint például a Wi-Fi kapcsolat, GPS, gyorsulásmérő adatok stb. A Yahoo a technológiát a jövőben – Mayer elmondása szerint – arra használná majd, hogy tartalmaikat „okosabbá és személyre szabottabbá” tegyék, hiszen az Aviate célja is hasonló a programmal: megismerni a felhasználói szokásokat, és azokhoz alkalmazkodni.

 

Ezekből világosan látszik, hogy a Yahoo számára még mindig a tartalom az elsődleges szempont, ám követve az aktuális trendeket és a platformváltás szem előtt tartva.

 

Forrás: Mobileworldlive.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36