OneDrive névre vált a SkyDrive
A Microsoft átnevezi felhőtárhely-szolgáltatását, mely a jövőben a OneDrive névre hallgat majd. A változás egy védjegyvita eredménye, amelyben az ellenfél győzedelmeskedett.
A Microsoft és a British Sky Broadcasting Group között zajlott az a „Sky” név körül zajló védjegy vita, melyben a Microsoft maradt alul. A vállalat ezért kénytelen volt felhőtárhely-megoldását átnevezni. A korábban SkyDrive nevet viselő, 2007-ben indult szolgáltatás ezentúl OneDrive névre hallgat.
A lépést a vállalat blogposztban is megerősítette. Itt azt is megmagyarázzák, miért döntöttek éppen a OneDrive (egy meghajtó) név mellett. Az ok Ryan Gavin szerint, aki a fogyasztói alkalmazások és szolgáltatások általános menedzsere, hogy bár az emberek számos eszközt használnak életük során, mégis szeretnének mindent egy helyen tárolni: fényképeket, videókat, adatokat stb. Erre nyújt megoldást a OneDrive, mely találóan már nevében hordozza funkcionalitását.
A névváltoztatás nem érinti a felhasználók adatait, az új név alatt megtalálnak mindent. A SkyDrive.com oldal még mindig aktív, de a Microsoft már létrehozott egy előnézeti oldalt, ahol a felhasználók megtekinthetik, hogyan is fog kinézni az új felület. A hivatalos blogot már át is nevezték, és új dizájnt is kapott.
Forrás: Techspot.com
Kapcsolódó cikkek
- Majdnem 4 millió eladott Xbox One-nál jár a Microsoft
- Adattörlés a felhőben
- Az ATM-automaták 95%-án még XP fut
- Meghekkelték a Microsoft Office blogját
- IBM: 1,2 milliárd dollár felhőbe
- Nintendo: a Wii U nem hozta meg a várt sikert
- Új vezető a Microsoftnál az e-kormányzati program erősítésére
- Felhőszolgáltatással és mobil megoldással bővül a Xerox DocuShare
- 2015-ben jöhet a Windows 9
- A Rex Kutyaotthon Alapítvány a Microsoft megoldását használja
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.