Győrben is sikeres a Citypass
A NetLock Kft. által kifejlesztett megoldás, a CityPass kártyarendszer a Széchenyi István Egyetemen is sikeres. A kártyát másfél éve használják, és már a hallgatók 80%-a rendelkezik vele.
Korábban már részletesen bemutattuk a CityPass intelligens kártyarendszert, amelyet egy sajtótájékoztató keretében a sajtó munkatársai is kipróbálhattak. Akkor már számos nagyvárosban sikerrel használták a megoldást, amelyről most a győriek is pozitívan nyilatkoztak.
A Széchenyi István Egyetemen még az előző tanévben vezették be a díjnyertes CityPass kártyarendszert. Az első hullámban, 2012 szeptemberében több száz oktató, vendégoktató és egyetemi munkatárs kapta meg a számos funkciót ötvöző, névre szóló kártyát, a következő, tavaszi szemeszterben pedig 3500 diák vehette használatba saját példányát. Mára mintegy 7000 hallgató, 650 alkalmazott és 800 „külső személy”, azaz kollégiumi vendég, öregdiák, könyvtári tag és VIP látogató szerepel a regisztrált kártyabirtokosok között.
A hallgatók az intelligens kártya segítségével léphetnek be az egyetemi könyvtárba és egyes tantermekbe, laborokba, valamint fizethetnek vele a fénymásolásért, szkennelésért vagy nyomtatásért az intézmény területén belül, emellett igénybe vehetik vele az egyetemi könyvtár szolgáltatásait is, beleértve a kölcsönzést, illetve az ingyenes médiatár, a berendezett kutatószobák és médiaboxok használatát. A közel 1400 kollégista szintén a kártyájával azonosíthatja magát a kollégium beléptető rendszerében.
A visszajelzések alapján használata egyszerű, és a Kártyamenedzsment program könnyen átlátható. A felhasználók egy külön erre a célra létrehozott weboldalon tájékozódhatnak a kártyahasználattal kapcsolatos, általános és aktuális információkról.
Kiváltása is gyorsan, zökkenőmentesen zajlik. A regisztrálási és kiadási folyamatot megújították, hogy a tanévkezdéskor rövid idő alatt elláthassanak kártyával minden elsőévest. A felvételi értesítővel együtt a kártyarendszerről is tájékoztatták a felvételt nyert diákokat, akik egyszerűen, egy webes felületen leadhatták igénylésüket. Így a beiratkozáskor a hallgatók egy adategyeztetést követően azonnal megkapták és használatba vehették a kártyát. A kiadással kapcsolatos adminisztrációt gyakornoki feladatként az intézmény hallgatói végzik.
Almási János, a NetLock Kft. fejlesztési vezetője elmondta, hogy a CityPass kártyarendszer egyre több helyen van jelen a felsőoktatásban. Debrecenben is egyetemi kártyaként használják már évek óta, az Óbudai Egyetemen pedig a CityPass kártyarendszerhez kapcsolódóan mutatják be az NFC technológia legújabb trendjeit és felhasználási területeit a mérnök informatikus hallgatóknak a gyakorlati órákon.
Kép: wikitech.hu
Kapcsolódó cikkek
- Papírmentes fuvarozás a NetLockkal
- Számos bizonytalanság az elektronikus számlázás körül
- Ötödik elem ihlette közlekedési kártya lesz Londonban
- Coin – egy kártya mind helyett
- Intelligens kártyarendszert fejlesztett a Sárkány Informatika
- Mobiltelefonos közlekedési jegyet fejleszt a NetLock
- Magyar Termék Nagydíjat kapott a CityPass
- Tulajdonosi változás és vezetőváltás a NetLock Kft.-nél
- Kisebb, könnyebb és "autószerűbb" a győri elektromos autó
- Papírmentesség a Föld napján
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.