Bill Gates bármire válaszol a Redditen
A Microsoft társalapítója, Bill Gates tegnap létrehozott egy „kérdezz bármit” szekciót Redditen. Azóta záporoznak a hozzászólások, vannak komolyabb és viccesebb témák is.
Bill Gates a Redditen hozott létre egy "kérdezz bátran" szekciót, amelynek arra buzdítja az embereket, szabadon kérdezzenek tőle, legyen szó bármiről. Az egyik hozzászóló a „bármit” jeligét komolyan véve rákérdezett Billnél, hogy halad a második generációs óvszer fejlesztése.
A kérdés egyáltalán nem vicc, teljesen komoly, ugyanis a hajdani vállalatvezető a Bill és Melinda Gates Foundation egyik projektje keretében olyan óvszerek kifejlesztésén dolgozik, melyek nagyobb védelmet nyújtanak a HIV-fertőzésekkel szemben.
Gates reagált a korántsem szokványosnak tűnő kérdése, melyet úgy kezdett: „ez egy érzékeny téma”. Természetesen Gatesnek is van humora. Elmondta, hogy még nem jutottak eredményre ezen a téren, jelenleg olyan technológián dolgoznak, mellyel az anyag vastagságát tudják csökkenteni a kényelmesebb viselet érdekében.
A szakembernek egy olyan kérdést is feltettek, hogy szerinte mi a különbség a jelenlegi és a húsz évvel ezelőtti önmaga között. Erre azt válaszolta, hogy akkor szinte egész nap az irodában ült, és sok energiája volt. Remélhetőleg most már azonban kicsivel érettebb lett, és egy kis extra bölcsességet is magára szedett.
A Redditen bárki kérdezhet Bill Gatestől, és akár el is olvashatja mind a 20244 hozzászólást, ami eddig érkezett.
Forrás: Businessinsider.com
Kapcsolódó cikkek
- Nem a valós idejű BKV-adatokat mutatja az Utcakereső
- Megújul a kínálat a Vaterán
- Magyar oldallal készül a világ egyik legnagyobb fotóügynöksége
- Technológiai újítás a Jófogáson
- Bill Gates: 2035-re nem lesznek szegény országok
- Yahoo a látogatottsági lista élén
- Online hormonhatározó adatbázist nyitott a Házipatika
- Hackertámadás? - Órákra lebénult az internet Kínában
- Idén is lesz Biztonságosabb Internet Nap
- A traktor és a Simson motor a legmenőbb a Jófogáson
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.