Brit kutatók nem találtak bizonyítékot a mobiltelefonok egészségkárosító hatására

MTI Sajtóadatbank, 2014. február 16. 08:57

Nem találtak bizonyítékot a mobiltelefonok egészségkárosító hatására brit kutatók. A témát körüljáró eddigi legnagyobb brit program szerint nincs bizonyítható összefüggés a mobiltelefon-használat és a rák kialakulásának kockázata között.

A mobil telekommunikációs és egészségügyi program (MTHR) keretében tizenegy éven át tartó kutatást végeztek a szakértők. Eredményeik alapján azt is kimutatták, hogy nem növeli a kora gyermekkorban kifejlődő rák kockázatát, ha az anya a terhesség idején ki van téve a bázisállomások hatásainak - olvasható a The Daily Telegraph című brit napilap lap honlapján.
 

David Coggon, az MTHR vezetője elmondta: a program kezdetekor tudományos bizonytalanságok és kétségek övezték a mobiltelefonok és a velük rokon technológiák miatti egészségügyi kockázatokat.
 

"A független program befejeződött, az alapos kutatáson nem találtunk bizonyítékot arra, hogy a mobiltelefonokból vagy bázisállomásukról érkező rádióhullámok kockázatot jelentenének az egészségre" - fejtette ki a szakértő.
 

A 13,6 millió fontba (mintegy ötmilliárd forintba) került programot a brit kormány és a telekommunikációs ipar támogatta. A program egész ideje alatt független bizottság felügyelte a kutatást, így biztosítva, hogy egyik érdekelt szervezet se befolyásolja a vizsgálat kimenetelét.
 

Coggon ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy még mindig maradtak megválaszolatlan kérdések. "Kevesebb a bizonytalanság, ezért sokkal kevesebb dolog miatt kell aggódni. Nem zárható ki viszont annak a lehetősége, hogy hosszútávon jelentkezhet valami, ami a korai években nem mutatkozik meg vagy akadnak olyan apróbb dolgok, amelyek nem derültek ki a most lezáródott kutatásból" - fejtette ki a tudós.
 

Az MTHR ezért új kutatást indít, amely a hosszú távú mobiltelefon-használatot vizsgálja. A COSMOS tanulmány összesen százezer mobilhasználót von be a kutatásba annak elemzésére, hogy milyen késeltetett káros hatásai lehetnek a mobiltelefonoknak.

http://www.telegraph.co.uk/technology/news/10636197/Mobile-phones-pose-no-health-risk-according-to-report.html

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36