Három konferencia egy helyen, egy időben
Együtt a Mobile Hungary, a Keresőmarketing nap és az Evolution
Idén is lesz Evolution konferencia, amelyet együtt rendeznek meg a Mobile Hungaryvel és a Keresőmarketing nappal. Az Evolution március 12-én lesz, a Mobile Hungary és Keresőmarketingnap pedig március 13-án.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy 2014. március 12-13-án Budapesten, a Hotel Heliában rendezik meg a három konferenciát együtt: a Mobile Hungaryt, a Keresőmarketing napot és az Evolutiont. Még lehet jelentkezni: napos és kétnapos jegyek is válthatók.
A három eltérő formátumú rendezvényen az elmúlt évek tapasztalatai alapján együttesen várhatóan több mint 600 szakember vesz részt a hazai reklámszakma, ügynökségi piac, infokommunikációs terület, hirdetők, a mobil távközlés, az alkalmazás-fejlesztés, a digitális média és az IT területéről.
Az egymáshoz mind az előadók körét, mind a tematikát tekintve lazán kapcsolódó konferenciákon – rövid nemzetközi kitekintés mellett - kifejezettem a magyar piac sajátosságaira reflektáló előadások, esettanulmányok és fórumbeszélgetések hangoznak majd el. A műhelyfoglalkozásokon – ahogy a szünetekben és az esti fogadáson is – az érintett szakmák maghatározó hazai szereplőivel lehet beszélgetésbe elegyedni és/vagy vitába szállni.
A szekciókról és a programokról az Evolution és a Mobile Hungary oldalán lehet tájékozódni.
Kapcsolódó cikkek
- Google Glass és Galaxy S5 az Okostelefon Akadémián
- Nekimennek az adathegynek a netes csúcstalálkozón
- Davosban tanácskoznak a világ vezető kommunikációs szakemberei márciusban
- Smartmobil 2014 konferencia Magyarország innovációs potenciáljáról
- Hanyagság nélkül nem lenne kiberbűnözés
- Marketing eszközök arzenálja
- Fókuszban az online pénztárgépek biztonsági megoldásai
- Nemzetközi innováció-menedzsment konferencia Budapesten
- Médiakonferencia – vita a szabályozás kihívásairól
- Élőben közvetítik a Lean Startup Conference-t
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.