Uniós bírálatok özöne zúdul Ankarára a Twitter betiltása miatt

MTI Sajtóadatbank, 2014. március 21. 16:17

Több európai biztos és az Európai Parlament elnöke is élesen bírálta pénteken a török kormányt a Twitter közösségi portál betiltása miatt.

Stefan Füle bővítési és szomszédságpolitikai biztos szerint a lépés komoly kételyeket vet fel azzal kapcsolatban, hogy Törökország kinyilvánította elkötelezettségét az európai értékek mellett.
 

"A szólás szabadsága, amely alapjog minden demokratikus társadalomban, azt is magába foglalja, hogy az emberek az államhatalom beavatkozásától mentesen oszthassák meg egymással gondolataikat és véleményüket. Az emberek számára biztosítani kell a kommunikáció szabadságát és a kommunikáció módjának megválasztására vonatkozó szabadságot is" - húzta alá Füle.
 

Neelie Kroes digitális területért felelős biztos Twitter-üzenetében alaptalan, értelmetlen és gyáva lépésnek nevezte, hogy Ankara blokkolta a Twitterhez való hozzáférést.
 

"Ezt a nemzetközi közösség és a török közvélemény is cenzúrának fogja tekinteni. Mert az is"- húzta alá a holland jobboldali liberális politikus.
 

Kroes szóvivője, Ryan Heath nem sokkal később a biztosnak egy további üzenetét is eljuttatta a sajtóhoz. Ebben ő biztosítja a török twitterezőket, hogy a bizottság az ő oldalukon áll.
 

"Szomorú nap a mai. Ez ellentétes a demokráciával, az európai értékekkel. Elfogadhatatlan, (Recep Tayyip) Erdogan rossz irányba tart. Ez pont az ellentéte annak, amit Törökország ígért" - szögezte le Kroes.
 

A német Martin Schulz, az Európai Parlament szociáldemokrata elnöke szintén kiemelte: a szólás szabadsága az egyik legalapvetőbb jog Európában. Ő is elítélte a történteket. "Úgy tűnik, Erdogan hadjáratot folytat minden médium és sajtótermék ellen, amelyet nem tud közvetlenül irányítani. Ez az autoriter mentalitás nyílt támadás a szólás szabadsága ellen" - nyomatékosította az EP elnöke. Schulz szerint Ankarának nem a nemzetközi közösség követelése miatt kell biztosítania a szólás és a sajtó szabadságát, hanem azért, mert ez minden fejlett demokrácia vívmánya, és Törökország polgárait is megilleti.
 

"Az internet, a közösségi média és a szabad sajtó elhallgattatása, a bírák politikai befolyás alá helyezése nem jó recept ahhoz, hogy Törökország felkészüljön a XXI. század kihívásaira, és főleg nem ahhoz, hogy közelebb kerülhessen az Európai Unióhoz" - áll Martin Schulz közleményében.
 


 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36