Microsoft Office – iOS és Android rendszerre is

Farkas Norman, 2014. március 31. 13:21

Ezt is megéltük: a Microsoft Office Mobile, illetve Office 365 irodai szoftvercsomag végre bekerült az App Store és a Google Play Áruház kínálatába, így végre az iOS és Android felhasználók is kedvükre nézegethetik, szerkeszthetik, sőt szinkronizálhatják Word dokumentumaikat, PowerPoint prezentációikat és Excel táblázataikat mobil eszközeiken/eszközeikkel.

Bár iOS és Android rendszeren is rendelkezésünkre áll egy sor irodai alkalmazás, eddig nem volt elérhető a Microsoft Office mobil szoftvercsomag. Ez a helyzet kissé ironikus volt, hiszen kézenfekvő, hogy a Wordben, PowerPointban és Excelben elkészített anyagok mobilos nézegetésére és szerkesztésére az Office direkt erre kitalált verzióját használjuk.

 

Sebaj, ne rágódjunk a múlton, hanem örüljünk, hogy a Microsoft végre összekapta magát, s a Windows Phone mellett már az Android és iOS platformokon is elérhető az Office.

 

Office 365 iOS-re

 

Tegnap felbukkant az Apple App Store-ban az Office 365. A Jó hír, hogy az irodai alkalmazások ingyen letölthetők, a kevésbé jó pedig az, hogy korlátlan használatukért már fizetnünk kell. Két csomag közül választhatunk: a Microsoft Word for iPad, Excel for iPad és PowerPoint for iPad programokat tartalmazó Office 365 Home Premium használatáért 9,99 dollárt kell kicsengetni havonta, és létezik egy személyes konstrukció is, amely havi 6,99 dollárt kóstál.

 

Lehetőségünk van némi kompromisszumért cserébe havidíj nélkül is használni a szoftvereket. Ekkor nem hozhatunk létre új fájlokat, de szerkeszthetjük a meglévőket, s elmenthetjük őket későbbi használatra.

 

 

Az iOS-es Office 365 szolgáltatásai, funkciói dióhéjban:

 

- Felhő: a OneDrive, OneDrive for Business és SharePoint felhő tárhelyekbe mentett fájlok elérése mobilról

- Előzmények: a korábban számítógépen megtekintett dokumentumok (a felhőben lévőket is beleértve) egyszerűen előhívhatók mobilon további szerkesztés, vagy csak megtekintés céljából

- Csatolmányok: az e-mailekhez csatolt Office dokumentumokat megtekinthetjük, szerkeszthetjük

- Korrekt megjelenítés: Office dokumentumainkat megfelelő módon, mobilra optimalizálva jeleníti meg a szoftver

- Szerkesztés, megtekintés, megosztás: Office dokumentumainkat – legyn szó PowerPoint prezentációról, Excel tábláról vagy Word doksiról – egyszeráen megnyithatjuk és megnézhetjük, kedvükre szerkeszthetjük, majd e-mailen, OneDrive-on vagy SharePointon keresztül megoszhatjuk

- Offline szerkesztés: korábban megnyitott dokumentumainkat aktív internetkapcsolat nélkül is szabadon szerkeszthetjük, a módosítások automatikusan mentésre kerülnek, amint újra online leszünk.

 

Office Mobile Androidra

 

Az androidosok Office 365 előfizetés nélkül letölthetik az Office Mobile-t a Google Play Áruházból. Az ingyenes szoftver segítségével bárhol, bármikor megnyithatják és szerkeszthetik is Word, Excel és PowerPoint fájljaikat, de ahhoz már rendelkezniük kell fizetett Office 365 licenccel, hogy táblázataik, dokumentumaik és prezentációik szinkronizálva legyenek a számítógépükkel.

 

Az androidosok joggal örülhetnek az Office-nak, hiszen a számos alternatív megoldás közül szinte mindegyik követelt kompromisszumokat, egyik sem tudta teljes egészében kiváltani a Microsoft irodaszoftverét.

 

 

Örülünk, hogy a Microsoft új stratégiában a felhő tárhely és a mobilitás került a fókuszba, hiszen nagyrészt ennek köszönhetjük az Office megjelenését a konkurens mobil platformokon. Az pedig teljesen belefér, hogy fizetni kell a szolgáltatások teljes körű használatáért, hiszen ha valakinek fontos például a munkája miatt, hogy útközben is hozzáférjen dokumentumaihoz és szerkeszthesse őket, nyilván nem fog sajnálni havi 10 dollárt a megfelelő megoldásért.

 

Más kérdés, hogy a Windows Phone jövőjére milyen hatással lehet az Office iOS és Android verziójának megjelenése, hiszen eddig sokakat kifejezetten a fejlett irodai programcsomag húzott a csempés platform felé.

 

[Forrás: IntoMobile]

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36