1 millió aktív mobilozó a Facebookon

Czipperer Dia, 2014. április 24. 11:51

A világ jelenleg legnépszerűbb közösségi oldalát, a Facebookot egyre többen érik el valamilyen mobilalkalmazáson keresztül. A legtöbb mobilplatformra elérhető alkalmazásokkal ma már több mint 1 millió duzzadt a havi aktív mobiluserek száma.

34%-kal növekedett a mobilfelhasználók száma az előző évhez képest. A januártól márciusig tartó időszakban vizsgálták a havi átlagos felhasználószámot mobilon, mely alapján kiderül, hogy számuk március 31-éig bezárólag átlépte az 1 milliót (1,01). Ezzel a mobilhirdetési piac is jelentősen növekedett, tavaly óta 17,5%-kal, míg egy évvel korábban csupán 5,4%-os volt a növekedési ráta.

 

Az adattal kapcsolatban Sharyl Sandberg, a vállalat ügyvezető igazgatója egy szerdai konferencián elmondta, hogy a mobil egy erős vezető számukra. Cathy Boyle, az eMarketer elemzője is kiemelte, hogy az emberek egyre jobban mobilra vándorolnak, és jelenleg a Facebook az egyik legnépszerűbb alkalmazás. Azt is hozzátette, hogy a mobilra szánt idő is növekedett. Az amerikai felhasználókat tekintve majdnem egy órával nőtt a mobilon töltött idő: 2 óra 20 percről 3 órára.

 

Forrás: USAToday.com; Kép: digitaltrends.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36