Budapesten a Dell roadshow-ja
A Dell hamarosan Magyarországra érkező nemzetközi road show-jának programja már elérhető. A Dell Solutions Tour június 24-én reggel 8:30-kor kezdődik a Budapest Bálnában és izgalmas, dinamikus előadásokkal, tematikus szekcióülésekkel, valamint a Dell megoldásait és termékeit bemutató kiállítással várja a látogatókat. A prezentációkat a Dell nemzetközi és hazai képviselői és partnerei tartják, és az érdeklődők felmerült kérdéseket személyes megbeszélés keretében is megvitathatják.
Az egynapos esemény tematikája a BYOD, a biztonság a felhőalapú IT megoldások, valamint a Big Data témája köré épül, és ezekhez kapcsolódóan mutatja be a vállalatoknak az aktuális informatikai kihívásokat és megoldásokat. A Dell Solutions Tour idei díszvendége Aongus Hegarty, a Dell EMEA régió igazgatója lesz, de a vitaindító előadásokon Anja Monrad, a Dell kelet- és közép-európai, EMEA régióért felelős igazgatója, valamint a Dell Magyarország vezetője Dienes-Oehm Tivadar is beszél majd.
A Dell Solutions Tour budapesti állomásán a látogatóknak amellett, hogy az ingyenes rendezvényen testközelből ismerhetik meg az innovatív fejlesztések tárházát, lehetőségük lesz a komplex megoldásokkal kapcsolatos személyes konzultációra és tanácsadásra is.
Az eseményen való részvétel ingyenes, ám előzetes regisztrációhoz kötött. Program és további információ az esemény oldalán itt tekinthető meg.
Kapcsolódó cikkek
- Segítség az állami intézményeknek a kiberháborúban
- A Dell Solutions Tour ismét Budapestre érkezik
- Magyar IT-cégek mutatkoznak be Szingapúrban az ExhibIT-en
- 30 éves a Dell
- A Dell bemutatta az Inspiron 3000 és 5000 modelleket
- Újabb nagyvállalati megoldás a Delltől és a Red Hattól
- Rugalmasabb és innovatívabb akar lenni a Dell
- Továbbfejlesztette a Dell vállalati megoldásait
- Megújította biztonsági portfólióját a Dell
- Új hálózatkezelési és felügyeleti megoldások a Delltől
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.