Előre kell megváltani az e-matricát

MTI Sajtóadatbank, 2014. november 24. 09:22

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közlése szerint már felhajtáskor rendelkezni kell az érvényes e-matricával a díjköteles útszakaszokra, autópályákra, az ezt előíró rendelet már évek óta hatályos.

Népszabadság pénteki számában megjelent cikk szerint elvesztették a napon belüli utólagos autópályadíj-fizetés lehetőségét az autósok, motorosok, mivel a NÚSZ november 3-án szolgálatba állította informatikai rendszerének legfrissebb fejlesztéseit, így a kamerák által beolvasott rendszámokat már nem csak naponta egyszer vetik össze az úthasználati jogosultságokat tartalmazó adatbázis tartalmával. Korábban minden nap éjfélig válthatták meg büntetlenül az e-matricájukat azok, akik a fizetős útra kanyarodás előtt elfelejtettek fizetni az út használatáért. A lap úgy tudja, az állami útdíjszedő egyelőre óránkénti frissítést állított be.

 

A NÚSZ erre reagálva közölte: az elmúlt években tévesen rögzült úthasználati szokások megváltoztatása érdekében folyamatos tájékoztató kampányokon keresztül hívták fel arra a figyelmet, hogy az e-matricát előre kell megváltani.

 

Az útdíjszedési rendszerek idei fejlesztései között szerepel az e-matricás és az e-útdíjas díjellenőrzés integrációja - írja a NÚSZ válaszában, hozzátéve: ennek során a közel másfél évtizede kialakított e-matricás ellenőrzési rendszert harmonizálják a csúcstechnológiás HU-GO e-útdíjas rendszerrel.

 

A fejlesztésnek köszönhetően az e-matricás ellenőrzési rendszer működése egyre hatékonyabbá válik, a folyamat eredményeként pedig az európai színvonalú e-útdíj rendszer technológiai szintjén fogják egységesen működtetni a valós idejű díjellenőrzést - írják. A technológia alkalmas arra, hogy az ellenőrzési pontokon érzékelt adatok – rendszám, idő, helyszín – azonnal összevethetőek az értékesítési rendszerben rendelkezésre álló valós idejű adatokkal - fejtette ki a NÚSZ.

 

Az idei lekönyvelt e-matricás – személygépkocsi, motorkerékpár, autóbusz – pótdíjbevételek összege mintegy 2 milliárd forint.

 

Kép: wikipédia.prg

Kulcsszavak: matrica autó e-útdíj HU-GO

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36