Le is fékezi a veszélyes járművet az új okos bringás sisak
Sisakba épített aktív balesetvédelmi technológiát fejlesztett ki a kerékpáros-gázolások megelőzésére az Ericsson, a Volvo Cars és a POC védőfelszerelés gyártó vállalat.
A cégek együttműködésében kifejlesztett aktív védelmi technológia adatkapcsolatot létesít az alkalmazással ellátott Volvo gépkocsi és a kerékpáros sisak között és mindkét felet riasztja, ha túl közel kerülnek egymáshoz.
A technológia olyan széles körben alkalmazott kerékpáros okostelefon-alkalmazás, mint például a Strava, vagy valamely más hasonló alkalmazás pozícióadatait osztja meg a Volvo saját felhő rendszerének közvetítésével a jármű elektronikájával.
Amennyiben a pozícióadatok alapján ütközésveszélyes helyzet alakul ki, a rendszer mindkét felet figyelmezteti. A járművet pedig le is fékezi amellett, hogy a vezetőt a szélvédőre kivetített kijelző, a head-up display (HUD) révén tájékoztatja a kerékpáros helyzetéről. A rendszer előnye, hogy olyan esetben is láthatóvá teszi a kerékpárost a vezető számára, amikor az az út- és fényviszonyok, az időjárás, illetve a jármű holttere miatt nem lenne lehetséges.
Kapcsolódó cikkek
- Az Anonymus hackerei karácsonykor sem pihentek
- Iskolai tananyag lehet az internet-biztonság
- A Sony válaszcsapása Észak-Koreának
- A G Data blokkolja az uTorrentet
- Kína ellenzi a kiberterrorizmus minden formáját
- Dél-koreai nukleáris erőmű adatait szerezték meg hackerek
- Sony-hackertámadás - Elérhetővé tette készülő új albumának néhány dalát Madonna
- Több mint egymillió ügyfél bankkártya-adatait lopták el
- Új fenyegetések az APT világában
- Washington: Észak-Korea áll a Sony elleni hackertámadás mögött
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.