A ritkaföldfémek hatása a high-tech iparra
Nemzetközi nyomásra eltörölte Kína a riktaföldfémek tíz éven át fennálló exportkvótáját, ám a szakértők szerint nem biztos, hogy a változtatásnak számottevő hatása lesz a világpiaci árakra. A kiviteli kvóta eltörléséről a kereskedelmi minisztérium a múlt év végén döntött.
Ritkaföldfémek gyűjtőnév alá 17 fémet sorol a szakma, ezeket elsősorban a high-tech szektorban, például okostelefonok, rakétarendszerek, hibrid meghajtású autók gyártásához használják fel. Kína a világ összes ritkaföldfémjének mintegy 30 százalékát birtokolja, és jelenleg a kitermelésnek 90 százaléka az övé. A magas, 15-25 százalékos exportvámjait és a kiviteli kvótát a túlságosan alacsony világpiaci árakkal magyarázta Peking, mondván, azok nem fedezik a környezetet jelentősen terhelő kitermelés költségeit.
A kvótarendszert a kereslet csökkenése is elavulttá tette, az elmúlt években például az export nem érte el a felső határt, sok ország ugyanis alternatívát keresett vagy - mint Japán - a ritkaföldfémek újrahasznosításával próbálkozott, de az exportpiacok lanyhulásához a 2008-as gazdasági világválság is hozzájárult. A hivatalos statisztikák szerint a tavalyi év első 11 hónapjában például 24 ezer 866 tonna ritkaföldfémet exportált Kína, miközben a kvóta 2014-re 30 ezer 600 tonna volt.
Iparági szakértők arra figyelmeztetnek, nem valószínű, hogy Kína könnyen feladja piaci pozícióját, az exportvámok helyett környezeti, illetve forrásadó bevezetésével tarthatja majd a jelenlegi szinten az árakat. A Cajcsing gazdasági magazin egy korábbi beszámolója szerint ezeket az adókat, kísérleti jelleggel, már féltucatnyi régióban bevezették, emellett a Paotou riktaföldfém-kereskedelmi platform is az árak szabályozásának másik tere lehet.
A kelet-ázsiai ország tavaly év végén nagyszabású iparági konszolidációt is megvalósított, mikor a hat legnagyobb kereskedelmi csoportból három egyesült, és jelentések szerint további központosításra lehet számítani idén is.
Kapcsolódó cikkek
- A felhő alapú szolgáltatások és a felhasználóbarát irányítási megoldások dominálnak idén
- Lassan ébredezik a Gmail Kínában
- Blokkolták a Google Gmail levelezőprogramját Kínában
- Kína ellenzi a kiberterrorizmus minden formáját
- 2015-ös technológiai trendek a Samsung tolmácsolásában
- Gondolatátvitel jöhet már 2020 előtt
- GAFA-EU: a háború még csak most kezdődik a tech-óriásokkal
- Stephen Hawking: elvesztjük a gépek ellen vívott háborút
- A kedvező ár nem az egyedüli hajtóereje az online és mobil vásárlás terjedésének
- Kínai kiberbűnözők tucatjait fogták el Kenyában
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.