A tavalyi utolsó negyedévben a mobilhirdetések húzták a digitális piacot

forrás: Prím Online, 2015. február 4. 14:57

A tavalyi utolsó negyedévben az évkorábbi negyedéveinél ugyan alacsonyabb ütemben, de még így is bőven a GDP növekedési ütemét meghaladóan, 7,5 százalékkal bővült a magyar digitális hirdetési piac a felmérésben résztvevők körében – tette közzé az IAB Hungary a Pwc Magyarország Kft. közreműködésével, az IAB Médiaszekció tagjaitól származó önbevallások alapján.

Az év utolsó három hónapjában 7,5 százalékkal haladta meg  az online hirdetési index (NORI) az egy évvel korábbit. A digitális hirdetési piac bővülésében most is a mobilhirdetési bevételek növekedése játszotta a legnagyobb szerepet. A webes piac a NORI üteme alatt, a mobil lényegesen nagyobb ütemben növekedett, az emailes piac ugyanakkor csökkent.

 

Az indexben a legnagyobb súlyú pénzintézeti, biztosítási és a távközlési hirdetések a NORI fölötti ütemben bővültek, alulteljesítő volt a kereskedelem és a szolgáltatás.

 

A hirdetési formák között csökkent az egyébként domináns webes display és növekedett a mobil display, szöveges és videó hirdetések aránya.
 

 

A hirdetési csatornák között folytatódott a direkt hirdetések arányának növekedése az ügynökségi hirdetésekkel szemben.

 

Az IAB Hungary Médiaszekció tagjainak önkéntes adatbevallásából a PwC Magyarország Kft. közreműködésével összeállított IAB Adex NORI index negyedéves összehasonlításban, év/év alapon nyújt tájékoztatást a magyar digitális reklámpiacról érintett részéről. A NORI tartalmaz minden online és mobil hirdetési formából származó reklámbevételt a résztvevő cégek vonatkozásában. A bevallásban résztvevő médiatulajdonosok és sales house-ok száma és mérete alapján kijelenthetjük, hogy a NORI átfogó képet mutat a hazai online és mobil reklámpiac aktuális teljesítményéről.

 

időszak

NORI

2012 q1

3,2%

2012 q2

0,5%

2012 q3

6,8%

2012 q4

-0,1%

2013 q1

2,1%

2013 q2

6,1%

2013 q3

5,9%

2013 q4

11,7%

2014 q1

17,2%

2014 q2

13,7%

2014 q3

12,3%

2014 q4

7,5%

 

A kutatást a PwC az alábbi cégek önbevallásai alapján készítette:

 

  • Adaptive Media
  • CEMPSH
  • Centrál Médiacsoport
  • Est Media Group
  • EVO Media
  • Gmedia
  • Grabowski Digital
  • Használtautó
  • Híreső
  • HVG Kiadó
  • HWSW
  • Infinety
  • Madhouse
  • Magyar Jeti
  • Mediaworks Hungary
  • MTM-SBS
  • MTVA Online
  • Net Média
  • NoSalty
  • Optimusz Direkt Marketing
  • Origo Media Group
  • ReachMedia
  • Ringier Axel Springer Magyarország
  • Russmedia
  • R-Time
  • Schibsted
  • Thinkdigital

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55