Újra innovációs forráshoz jutnak az informatikai vállalkozások

forrás: Prím Online, 2015. február 18. 13:22

Egymilliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre az idei évre informatikai témájú kutatás-fejlesztési és innovációs projektekben érdekelt vállalkozásoknak a GOP 3.3.4 „Versenyképes IKT szektor fejlesztése” című pályázati felhíváson keresztül, írja közleményében az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ).

A kezdeményezés alulról jövő, abban az informatikai ágazat saját igényei jelennek meg. A pályázat fő célja, hogy a hazai informatikai kis- és közepes vállalkozások (kkv) erősödjenek a nemzetközi piacralépési potenciáljukban, illetve az Európai Unió következő hét évet átfogó Horizon 2020 programjára minél több szereplő aktívan felkészüljön. A GOP 3.3.4 pályázat keretén belül, a Horizon 2020 program megismerésén túl, a nyertes pályázók finanszírozást kaphatnak innovációs tanácsadás igénybevételére és a nemzetközi piacralépést támogató marketingtevékenységre is.

A régóta várt pályázat várhatóan 110-140 kkv számára biztosít 5-20 millió forint közötti innovációs forrást, 75 százalékos támogatási intenzitás mellett. A célzott pályázaton szoftverkiadással, távközlési technológiákkal, információs technológiai szolgáltatással foglalkozó magyarországi vállalkozások indulhatnak projektjeikkel.

Az infokommunikációs iparág számára rendkívül fontos és pozitív jelzés, hogy a jelentős növekedési potenciállal rendelkező hazai kkv-k innovációs segítséget kapnak, az informatikai vállalkozások üdvözlik a pályázat meghirdetését.

„A következő hét éves ciklus egyik legnagyobb feladata, hogy az elmúlt években közel duplájára emelkedő magyar szoftverexport tovább erősödjön. A digitális gazdaságban, akár egy magyarországi kkv is közvetlenül elérheti az EU 28 tagállamának piacait. Akik kihasználják az ebben rejlő lehetőséget, komoly növekedés előtt állnak” – mondta Laufer Tamás, az IVSZ elnöke.

A pályázatok benyújtásának határideje március 2-12., a projektek befejezése pedig legkésőbb 2015. október 31.

További részletes információk a pályázattal kapcsolatban az IVSZ weboldalán találhatóak.





 

Kulcsszavak: pályázat IVSZ

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei

Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.

2024. április 23. 14:44

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.

2024. március 25. 15:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36