Székesfehérvár irodaépületet biztosít a letelepedő informatikai cégeknek
Székesfehérvár kormánypárti polgármestere, Cser-Palkovics András hétfőn bejelentette: a város egy jó állapotú és jól megközelíthető irodaépületet biztosít informatikai cégek számára azzal a céllal, hogy a meglévő innovatív vállalkozások mellett továbbiakat vonzzon a városba, ezzel támogatva magas hozzáadott értéket előállító munkahelyek létrehozását.
A kezdeményezéssel kapcsolatban idézték a városvezetőt, aki leszögezte: élére állnának azon magyar városoknak, amelyek a legkedvezőbb feltételeket biztosítják a cégek működéséhez, tisztes gyarapodásához.
A közleményben emlékeztettek arra, hogy Székesfehérvár az elmúlt években jelentős gazdasági fejlődésen ment keresztül, az elmúlt évben iparűzési adóbevétele már meghaladta a válság előtti szintet, miután tavaly mintegy egymilliárd forinttal növekedett. Ehhez nemcsak a multinacionális cégek, hanem a magyar tulajdonú IKT vállalatok is érdemben hozzájárultak – jelezték.
A felajánlást az IVSZ elnöke, a városban lakó Laufer Tamás is üdvözölte. Kiemelte, hogy sok székesfehérvári dolgozik Budapesten informatikai cégeknél, és örömtelinek nevezte, ha több lehetőség lesz helyben is magas hozzáadott értékű, technológiai pozíciókban dolgozni. Fiatal startup cégek, de kkv-k számára is előnyös lehet egy vidéki nagyvárosban megtelepedni – vélekedett.
A közleményben megjegyzik, hogy az Európai Unió kutatás-fejlesztési és innovációs programja, a Horizont 2020 támogatási rendszerének kedvezményezettjei között a Közép-Magyarországi Régió továbbra sem szerepel, így csak azok a vállalkozások tudnak részt venni a gazdaságélénkítő programokban, amelyek rendelkeznek működő vidéki telephellyel is.
Kapcsolódó cikkek
- Steve Ballmer bemutatta az új MS Office-t
- Steve Ballmer bemutatta az új Microsoft Office-t
- Új Canon nyomtatók a költségcsökkentés jegyében
- Dokumentumkezelés egy érintésre
- Piacon az Epson első, A3+-os, külső tintatartályos nyomtatócsaládja
- Az egyterű irodákban olcsóbb a munkaállomások működtetése
- Öt tanács az egyszerű, de biztonságos mobil nyomtatáshoz
- Elavult irodagépeket használnak a vállalkozások, de van megoldás
- IDC Digitális Iroda Konferencia
- Sharp LD145V TV-sorozat – hálóba, konyhába vagy irodába
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.