Nehezen találnak képzett informatikusokat a cégek
Egy friss kutatás az infokommunikációs ágazat súlyát vizsgálta a magyar gazdaságban. Eszerint a digitális gazdaság a bruttó hozzáadott érték húsz százalékát teszi ki, az ágazatban 450 ezer fő dolgozik, s az exportból 8,5 százalékkal részesül a szektor, amely 2010 és 2013 között átlagosan 4,7 százalékot növekedett. A beszállítók nagy része hazai kis- és középvállalkozás.
Ugyanakkor egyre több cég számol be arról, hogy nincs elég informatikus az országban.
Simon Attila, a Qualysoft Informatikai Zrt. vezérigazgatója a Kossuth Rádió G7 című műsorában hangsúlyozta: évről évre egyre nehezebb képzett és tapasztalt informatikusokat találni. A vezérigazgató véleménye szerint ennek az az oka, hogy az informatikai képzés a felsőoktatásban nincsen azon a minőségi szinten, amely az elvárásoknak és a piaci igényeknek megfelelne, s még mindig nem elég az informatikai szakot választó fiatalok aránya. A képzett, jó szakemberek pedig külföldön vállalnak munkát.
Simon Attila úgy véli, az informatika-oktatást sokkal korábban kell elkezdeni, már az általános iskola felső tagozatában – akár játékos, alkotó módon. Másrészt közel kellene vinni az informatikát az emberekhez, a képzett szakemberek számára pedig olyan környezetet kellene teremteni, amely itthon tartja őket.
Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára hozzáfűzte: már történtek lépések annak érdekében, hogy a felsőoktatási intézmények képzési programját összehangolják a piaci elvárásokkal. Ősszel feláll a Felsőoktatási Informatikai Kerekasztal, ahol valamennyi jelentős egyetem, valamint a vállalkozások képviseltetik magukat.
Kapcsolódó cikkek
- Az IT szektorban és a szolgáltató központokban lehet a legjobban keresni
- Hogyan alakítsunk ki jövőálló munkahelyet?
- 5+1 dolog, amiért a hazai informatikus oktatás reformja nem várhat holnapig
- Tartós szakemberhiánnyal küzd az informatikai iparág
- IVSZ: Félrevezető a top 10 szakmák listája
- Elszívják az informatikusokat a termelőágazatok
- Európa munkaereje felkészült a drónok korszakára
- Vállalati karrier oldalak: nem a tegezésen múlik
- Szakmai kihívásokkal és képzéssel tarthatók itthon az informatikusok
- A Microsoft az informatikai szektorra készíti fel a nőket
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.