Elektromos autókat töltő utakat próbálnak ki Nagy-Britanniában
Olyan utak kipróbálását tervezik Angliában, melyek feltöltik az elektromos autókat menet közben. Ezáltal jelentősen megnövekedne az elektromos autókkal megtehető út hossza, lehetővé téve egy környezettudatosabb közlekedési hálózat kialakítását.
Míg egy hagyományos autóval legalább 500 km-t tehetünk meg egy teli tankkal, addig az elektromos autókkal legfeljebb 420km távolságra juthatunk el. A múlt héten a Highways England bejelentette, hogy elindítanak egy 18 hónapos próbát a „töltő-sávok” alkalmazhatóságának tanulmányozására.
A tesztelés egyelőre nem a közutakon történik, hanem egy olyan technológiával, amely szimulálja az autóúthoz hasonló környezetet. Az út alatti kábelek elektromágneses teret hoznak létre, melyet az autóban elhelyezett tekercs elektromos árammá alakít. A próbát az idei év végére tervezik.
A közlekedési miniszter, Andrew Jones elmondta, a kormány 500 millió fontot biztosít a következő öt évben ezen technológia fejlesztésére. A teszt segít abban, hogy Nagy-Britanniában elterjedjenek az alacsony szennyezőanyag kibocsájtású autók, és egy fenntartható úthálózatot hozzanak létre.
Ez nem az első ilyen jellegű próbálkozás. Dél-Koreában, amelyről már mi is beszámoltunk, 12 km hosszú útszakasz működött elektromos buszok töltésére. Angliában is volt már egy kísérlet, ahol buszokat töltöttek vezeték nélkül az útba épített elemek segítségével, de a buszoknak ehhez meg kellett állniuk.
A mostani kísérlet ennél messzebre mutat, de vannak, akik kételkednek a sikerében. Dr Paul Nieuwenhuis, a Cardiff Business School's Electric Vehicle Centre of Excellence szerint nem éri majd meg ezeknek az utaknak a megvalósítása.
Kapcsolódó cikkek
- Bemutatták a Kecskeméti Főiskola napelemes autóját
- Külföldre viszi mobilparkolási rendszerét a Cellum
- A Twitter eltörölte a 140 karakteres limitet
- Egy kattintással megoszthatók a hírek több közösségi felületen egyszerre
- A Formula Studentet szeretnék megnyerni a BME új e-versenyautójával
- Turisták kedvencévé válhat a mobilok töltésére is alkalmas mini vízierőmű
- Rohamosan nő a lítium iránti kereslet az e-eszközök terjedése miatt
- A továbbfejlesztett Honda Accord Apple CarPlay és Android Auto támogatást kap
- Tizenháromezren követték a VOLT-ot és Soundot a Telekom interaktív megoldásán keresztül
- A Winklevoss testvérek bitcoinváltó céget hoznak létre
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.