Szuperszámítógép segíti a rákkutatók munkáját

forrás: Prím Online, 2015. október 3. 10:32

Időben észrevenni és megfelelően kezelni. Legyen szó bármilyen betegségről, minél gyorsabban felismerjük, annál nagyobb az esély a gyógyulásra. Kutatóorvosok sora dolgozik megállás nélkül azon, hogy közelebb kerüljenek a hatékony gyógymódokhoz. Miként segíti munkájukat egy extrém kapacitással rendelkező szuperszámítógép?

Októberben számos egészségügyi világnap hangsúlyozza a betegségmegelőzés fontosságát. Elseje a mellrák elleni küzdelem világnapja volt, ebből az alkalomból a hétvégén országszerte rendezvényekkel, kezdeményezésekkel hívják fel a figyelmet a szűrővizsgálatokra és arra, hogy mennyire számít, hogy időben cselekedjünk. A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) szuperszámítógép szolgáltatása elképesztő számítási kapacitásával – többek között – azt a célt is szolgálja, hogy a rákkutatás során minél gyorsabban szülessenek meg a tudományos áttörések.

 


Legyen szó orvostudományról, genetikáról, kémiáról vagy éppen a magfizikáról, a szuperszámítógépek a kutatás szinte minden területén felhasználhatóak. A rendkívül nagy kapacitású rendszerek a tudományos munkát a rákkutatás és a gyógyszerfejlesztés terén is gyorsabbá és költséghatékonyabbá teszik. Nem véletlen, hogy orvos-biológusok számos kutatás során alkalmazzák nagy sikerrel.

 

A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően, a „TIOP-1.3.2 Szuperszámítástechnika (HPC) a felsőoktatásban” című projekt keretén belül 2015 novemberére akár duplájára is növekedhet az ország legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépének számítási kapacitása, amely a Debreceni Egyetemen kezdte meg működését még 2015 júniusában.

 

A szuperszámítástechnika extrém feldolgozó és tároló kapacitásával olcsóbbá, gyorsabbá és ezáltal hatékonyabbá teszi a tudomány valamennyi területén a kutatói munkát, amely a rákkutatás eredményeiben is előrelépést hozhat.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36