Az Epson nyomtatási szakértelmével igyekszik segíteni a gyermekbalesetek megelőzésében
A Poszeidón Speciális Mentőszolgálat az Epsonnal együttműködve a gyermekbalesetek megelőzésére szeretné felhívni a figyelmet. A vállalat egy kiadást készített legújabb külső tintatartályos nyomtatóival, mely a Pest megyei háziorvosi rendelőkben, gyermekkórházakban és védőnői szolgálatoknál lesz elérhető.
Az Epson nyomtatási szakértelmére alapozva adta ki a Poszeidón Speciális Mentőszolgálat új kiadványát, mely a háztartásokban előforduló gyermekbalesetek megelőzésére kívánja felhívni a figyelmet. A három részesre tervezett tájékoztatók összeállításában több gyermekorvos, toxikológus, ortopéd traumatológus szakorvos és egy kertészmérnök is részt vett, hogy a lakókörnyezetben megtalálható veszélyforrásokat minél szélesebb körben feltérképezhessék. Az első brosúra főként a kisdedkor (kb. 1-4 éves korosztály) legjellemzőbb veszélyforrására, a mérgezéses – vegyszerek, tisztítószerek, gyógyszerek, dísznövények, kártevőirtó szerek okozta – háztartási balesetekre fekteti a hangsúlyt.
Fási Géza, a Poszeidón Speciális Mentőszolgálat vezetője és Fábián Miklós az Epson Magyarország kereskedelmi igazgatója
A Poszeidón Speciális Mentőszolgálat több ezer példányban juttatja el a tájékoztatókat a Pest megyei háziorvosi rendelőkbe, gyermekkórházakba és védőnői szolgálatokhoz október és november folyamán. Az Epson a brosúrák kivitelezésében és sokszorosításában vállalt szerepet új külső tintatartályos készülékeivel.
A japán vállalat új külső tintatartályos nyomtatócsaládja magas minőségű brosúrák nyomtatását tehette lehetővé a Poszeidón Speciális Mentőszolgálat igényei szerint. A bárki számára elérhető modellek átlagos felhasználás mellett két évre vagy akár 12 000 fekete-fehér és 6500 színes oldal kinyomtatására elegendő tintát tartalmaznak a kezdőcsomagban. Így ezek a készülékek ideális megoldást jelentenek olyan egyéni és kis irodai felhasználóknak, kisvállalatoknak, marketing ügynökségeknek, akik nagy mennyiségben nyomtatnak - akár brosúrát, szórólapot - és akiknek a kényelem mellet fontos az ár is. Az új külső tintatartályos készülékek a lézernyomtatók költséghatékony alternatíváját kínálják: a készülékek fekete-fehér és színes oldal esetén egyaránt 1 forintos lapköltséggel nyomtatnak.
Az összes új modell (L130, L220, L310, L365, L455, L565, L655) WiFi kompatibilis és Epson Connect funkcióval érkezik, amellyel a világ bármely részéről nyomtathatók fényképek és dokumentumok e-mailen keresztül, vagy a Remote Print Driver szolgáltatás segítségével. Az Epson Connect része az Epson iPrint alkalmazás is, amellyel WiFi-n keresztül okostelefon vagy táblagép használatával lehet nyomtani. Az L455, L565 és L655 modellek pedig kompatibilisek az Apple AirPrint és a Google Cloud Print szolgáltatásokkal is. A WiFi beállításnak köszönhetően a készülékeket egyszerűen lehet csatlakoztatni a vezeték nélküli hálózatokhoz.
A Poszeidón Speciális Mentőszolgálat az Epson közreműködésével a figyelemfelhívó információs kiadványok terjesztését a későbbiekben Pest Megyén túl, országos szinten is tervezi megvalósítani. A brosúrasorozat további részei a lakókörnyezetben előforduló, kisgyermekeket veszélyeztető balesetek megelőzésére helyezik majd a hangsúlyt.
Kapcsolódó cikkek
- Epson: tintatartályos nyomtatókkal a maximális költséghatékonyságért
- A gyermekeket is meg lehet védeni a neten leselkedő veszélyektől
- A Samsung bemutatta a ProXpress M4030/4080 lézernyomtatóit
- Az Epson bemutatta Full HD 2D és 3D házimozi projektor trióját
- Az új Epson vetítők igényes dizájnnal, minőségi képmegjelenítéssel érkeznek
- Már Ricoh termékeket is forgalmaz a CHS Hungary
- A Canon bemutatta multifunkciós, tintasugaras nyomtatóját, a PIXMA MG3650-et
- Kkv-k igényeire szabott nyomtatócsaládot jelentett be a Samsung
- Sorozatban érkeznek a felhőkompatibilis nyomtatók a Xeroxtól
- A gyerekmunka ellen is küzd az üzleti élet facebookja
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.