Már működik a Google mesterséges intelligenciája
A Google elismerte, hogy már működik saját mesterséges intelligenciája, a RankBrain. A keresőóriás elmondása alapján az algoritmus már hónapok óta működik, és magyarul is tud.
Az ite.hu számolt be róla, hogy a Google egy teljesen új algoritmust indított útjára. Erről először a Bloomberg számolt be. Az oldal azt is közölte, hogy a keresőóriás már év elején elindította a rainBrain névre keresztelt mesterséges intelligencia algoritmust. Ez elsősorban azoknál a kereséseknél segíti a keresőóriást, amelyeket korábban még senki nem írt be a keresőmezőbe.
A RankBrain a keresőmezőbe beütött szavakat vektorokká alakítja: ezek már számítógépek segítségével feldolgozhatóak. Ezeket használja fel, hogy a korábban nem látott új kifejezésekhez hasonlóakat keressen.
Az algoritmus jelenleg nem tanul folyamatosan, hanem a gépi tanulás lezajlása után annak eredményeit alkalmazzák a kereséseknél, ám a Google szóvivője szerint a jövőben sor kerülhet adatfrissítésekre, és a RankBrain fejlesztésére is. A program a Google elmondása szerint nem csupán angolul tud, hanem többek között magyarul is, hiszen elmondása szerint minden más nyelven működőképes.
A Bloomberg beszámolója alapján Greg Corrado, a cég vezető kutatója elmondta, hogy RankBrain eredményei sokkal jobban a vártnál, és igen nagy meglepetést okozott.
Kép: searchengineland.com
Kapcsolódó cikkek
- A Google növelte a Play áruház maximális árait
- A Google támogatja a digitális újságírást
- Büntetik a nem hitelesített oldalakat a webes óriások
- Wifit sugároz és hívja a kukásautót is az okoskuka
- Feszegeti a határokat, de nem sért szerzői jogot a Google Books
- Egy diák birtokolta rövid ideig a Google.com domaint
- Az androidos eszközök negyedén Lollipop fut
- Hackelők miatt változtatja algoritmusát a Google
- Mesterséges intelligencia szűri a spameket a Google-nál
- Nem linkek alapján rangsorol ezentúl a Google
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.