A Nokia Networks támogatja a lányok technológiai oktatását
Mint a legnagyobb hazai K+F központ a Nokia Networks vallja, hogy a sokszínűség segíti a fejlődést. A vállalat úgy döntött, hogy támogatja a Skool független non-profit kezdeményezést, melynek küldetése, hogy új oktatási formában adjon át hasznos és használható technológiai ismereteket fiatal lányoknak és nőknek. Önkéntes mentorként a Nokia Networks alkalmazottai aktívan részt vesznek ebben a speciális oktatási programban, és támogatják, hogy a fiatal hölgyek megtanuljanak kódolni.
Az IVSZ tanulmánya szerint a magyar IKT-szektorban a női munkavállalók meglehetősen alulreprezentáltak 5%-kal, míg a nyugat-európai országokban ez a szám eléri a 20%-ot. Vezetői pozíciókat tekintve az európai IKT munkaerő-piac hasonló szakadék előtt áll: míg általában a vezető pozíciók 45,2%-át töltik be nők, az IKT szektorban ez a mutató csak 19,2%.
A lányoknak szóló Skool képzések a 10-18 éves korosztályt célozzák, elsősorban olyan témákról szólnak, mint az alapvető programozási ismeretek, a játékfejlesztés, saját honlap építés vagy a robotika. A Nokia Networks-nél tartott szombati tréning reggel kilenckor kezdődött, és − egy kis bemelegítés után − reggel és délután is két-két órát tanultak kódolást a résztvevők. Közben megismerkedtek a vendéglátó Nokiával, meglátogatták irodájukat, beszélgettek női alkalmazottakkal és Nokia fejlesztőkkel is. A cél az volt, hogy megismerjék magát a telekommunikációs iparágat, valamint azt, hogy a távközlés hogyan segíti mindennapi életünket.
Kapcsolódó cikkek
- Gimnazista lányok tanultak programozni a Morgan Stanleynél
- Okostanteremért versenyezhetnek az általános iskolák
- Digitalizálták a hetedikes diákokat az alternatív iskolában
- Kulcsfontosságú szerepe van a digitális eszközöknek az oktatásban
- Programozás-oktatás lányoknak élményalapon
- OECD: a rendszeres iskolai számítógép-használat nem javítja a diákok teljesítményét
- Szabad lesz mobilozni a fizikaórán
- Okosabbak a magyar nők? A kütyüfelmérés szerint is
- Robotprogramozásról lányoknak
- Jövő év végére minden állami iskolában lesz internet
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.