Új szerverparkot épített Százhalombattán az ezTrade
Százhalombattán új szerverparkot hozott létre 903,8 millió forintos beruházással az ezTrade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a Közép-magyarországi Operatív Program mintegy 271 millió forintos támogatásával - közölte a cég az MTI-vel.
A fejlesztés keretében a vállalkozás a szolnoki GIMA Ipari Logisztikai Parkban működő szerverparkja mellé épített ki egy földrajzilag elkülönült, felhő alapú technológiát használó telephelyet. A fejlesztés révén a cég 100 millió forintos árbevétel-növekedéssel számol, és a most alkalmazott 22 dolgozója mellé további 10 alkalmazott felvételét tervezi.
A felhő alapú rendszer előnye, hogy ugyanazokon az erőforrásokon több igénybe vevő is osztozni tud. A rendszer biztosítja a megfelelő izolációt és biztonsági szeparációt, így a felhasználók adatai és szolgáltatásai ugyanolyan védettek, mintha külön dedikált infrastruktúrákon futnának - áll a közleményben.
Az ezTrade Kft. többek között zöld technológiák kutatásával, fejlesztésével és alkalmazásával foglalkozik. A cég anyagi forrásainak nagy részét 2011-től a felhő alapú IT-technológiák fejlesztésére fordította. E kutatás eredményeként kezdte el a földrajzilag elkülönült szerverpark kiépítését. Az adatpark magas áramfelvétele miatt elhelyeztek az épület tetején egy naperőművet, kiegészítő energiaforrásként - közölték.
A cég tájékoztatása szerint a kft. 2013-ban 483,3 millió forintos árbevételt, és 74,2 millió forintos eredményt ért el, míg 2014-ben az árbevétel 472,6 millió forint, az eredmény pedig 22,2 millió forint volt.
Kapcsolódó cikkek
- Az Ericsson az 5G-hez közelíti a hálózati lefedettséget, a hálózat teljesítményét és képességeit
- Caládi kör: személyes felhőtárolók
- A shadow IT jelenségből adódó vállalati kockázatok megoldása
- Új felhő alapú szolgáltatáscsomag szállodáknak
- Egymilliárd dollárnyi felhőkapacitás a közjó szolgálatába
- 1400 új munkatársat keres az Oracle Európában cloud szolgáltatásainak támogatásához
- Microsoft Cloud program: nagyvállalatok megoldásai a kisebbeknek is
- Felhőbe küldték a parancsokat az amerikai hadseregben
- SUSE: új együttműködések és továbbfejlesztett oktatási program nyílt alapokon
- Csökkenti a OneDrive tárhelyeket a Microsoft
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.