Rendhagyó Skype-nap a budapesti Herman Ottó Általános Iskolában
A Microsoft idén november 29-én és 30-án rendezte meg a nemzetközi Skype-a-thon eseményt. Ennek lényege, hogy 48 órán keresztül a világ 47 országából csatlakozó résztvevők közreműködésével a diákok és a vendégek együtt utaztak több mint hárommillió virtuális mérföldet, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a technológia oktatásban betöltött szerepének fontosságára.
A két nap során számos programon vettek részt a diákok és tanárok, így a Skype in the Classroom segítségével szakértői vendégelőadók tették érdekessé és izgalmassá a tanulást, és vitték el a diákokat egy világkörüli útra.
Budapesten a zuglói Herman Ottó Általános Iskolában a diákok Horváth Kristóf, azaz „Színész Bob”, a híres slammer segítségével nyerhettek betekintést a virágzó slammer kultúrába.
Ezután a diákok szingapúri tanulókkal kapcsolódtak össze, hogy játékos formában érzékeltessék a Skype használatával járó előnyöket, lehetőségeket, így a Mystery Skype játék során Magyarország 9500 km-rel járult hozzá a globálisan kitűzött cél eléréséhez.
„Az oktatást tekintem első számú hivatásomnak, nagyon sok gyereket tanítok vidéken és Budapesten is. Eddig nem használtam ki a Skype nyújtotta lehetőségeket eléggé, mostantól töröm a fejemet, hogy lehet speciálisan ilyen körülményekre adaptálni az óráim koncepcióját. Nem láttam a fától az erdőt, túl régimódi vagyok, de most felzárkózom majd a technológiához" – emelte ki Horváth Kristóf, híres magyar slammer.
Napjainkban a technológia háttérnek köszönhetően a tanulók olyan módszerek és eszközök segítségével fejleszthetik tudásukat és oszthatják meg egymással, ami, ha rendelkezésre áll, komoly hátteret adhat a gyermekek és a fiatal felnőttek fejlődéséhez, így segítve hosszú távon egy ország digitális, és közvetve gazdasági érettségét. A Microsoft ezért komplett iskolai kommunikációs rendszer kiépítésével, a legmodernebb felhő alapú technológiákkal, gyakorlati képzésekkel, személyre szabott mentori szerepvállalással és a külföldi és hazai tapasztalatok átadásával segíti az Innovatív Iskolák tehetségműhelyeinek felállítását. Ezen felül számos újdonsággal is készült a 2016/17-es tanévre: az Office 365 Education részeként elérhető a Microsoft Classroom, a School Data Sync, a Microsoft Forms, a OneNote ink és a Learning Tools alkalmazás. Az első szakaszban 16 intézménnyel indult el a program. A Microsoft célja az, hogy három éven belül a résztvevő iskolák hálózata ötven tagúra bővüljön. A kezdeményezés fontos és természetes része a Microsoft küldetésének, hogy hozzásegítse világunk minden lakóját ahhoz, hogy többre legyen képes, most éppen a tantermekben.
„Fantasztikus volt látni, ahogy két, a világ ennyire különböző pontjain élő osztály tagjai betekintést nyertek egymás kultúrájába, és olyan tudást sajátíthattak el, amire máshogy valószínűleg nem lett volna lehetőségük. Ez egy igazán különleges élmény volt mindannyiunk számára!” – hangsúlyozta a zuglói Herman Ottó Általános Iskola igazgatója, Tószegi Attila.
Kapcsolódó cikkek
- Elindult a Microsoft Innovatív Iskola Programja a 21. századi oktatásért
- Elérhető a Minecraft: Education Edition első verziója
- Jó üzlet a technológiát megtanulni
- A kódolás Nemzeti Alaptantervbe kerülését támogatja a Microsoft
- Jön a Kódolás Órája: a programozást nem lehet elég korán elkezdeni
- Ingyen kapják a tanárok az Office 365-öt
- Microsoft roadshow: milyen informatikai rendszerekkel lehet igazán sikeres egy vállalat?
- Rendszergazdáknak mutatott be új megoldásokat a Microsoft az Ignite Konferencián
- A nepáli földrengés után több techóriás is segítő kezet nyújtott
- Imagine Cup Academy: ontják a remek ötleteket a magyar diákok
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.