Több mint 12 ezer gyerekhez jutott el 2016-ban a Legyél Te is Informatikus! program
Közel egy éve, 2015 novemberében indította útjára a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország közös pályaorientációs programját, a Legyél Te is Informatikust. Az azóta eltelt időszakban a vállalatcsoport önkéntesei országszerte 58 településen, 171 iskolában 242 előadást tartottak, amivel több mint 12 ezer diákot értek el személyesen.
A kezdeményezés célja, hogy a vállalati tudástőkére és önkéntességre alapozva a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország szakemberei megmutassák a pályaválasztás előtt álló gyerekeknek az IT karrierben lévő lehetőségeket. Az előadások során a kidolgozott, komplett oktatási anyag mellett az önkéntesek saját karriertörténetük felvázolásával is közelebb hozzák a szakmát a diákokhoz.
„Egész Európában növekvő tendencia az informatikus szakemberhiány, több százezerre tehető a betöltetlen álláshelyek száma, az IVSZ számításai szerint Magyarországon is nagyságrendileg 22 ezer informatikus hiányzik jelenleg a munkaerőpiacról. Mindemellett a pályaválasztás előtt álló fiatalok közül sem látnak sokan perspektívát ebben a szakmában, ezen a szemléleten igyekszik változtatni a Legyél Te is Informatikus.” – fogalmazott Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója, aki maga is többször tartott már pályaorientációs előadást.
A program egy év alatt valódi benchmarkká vált a hazai vállalatok számára a pályaorientációs és az önkéntes tevékenységek között. 2017 januárjától az IT Services Hungary szakemberei is csatlakoznak önkéntesként a kezdeményezéshez, elősegítve ezzel azt a távolabbi célt is, hogy teljes iparági összefogássá nője ki magát a program.
Kapcsolódó cikkek
- Átadták az idei díjakat az informatikai oktatásban élen járó egyetemi oktatóknak és középiskolai tanárcsapatoknak
- IT szakemberek ingyenes képzése a digitális transzformáció kapcsán a Microsoftnál
- Az Accenture technológiai szolgáltató központot nyit Magyarországon
- Az ELTE és az informatikai ipar összefogása a jövő tehetségeiért
- Jelentős e-egészségügyi beruházásokra készülhet a versenyszféra
- Mobilra költözik a céges informatika
- A középfokú, technikusi képzés segítheti az informatikushiány megoldását
- Ingyen tanítják kódolni a lányokat – immár Szegeden is
- Karrierközponttal az informatikushiány ellen
- A professzionális infokommunikációs megoldások használata felé kell fordulnia a hazai kis és közepes vállalkozásoknak
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.