Huawei: a jövő telefonja mesterséges intelligenciával fog működni, önmagunk kiterjesztése lesz

A vállalat bejelentette együttműködését az Amazonnal és a Google-lel, bevezeti az amerikai piacra Mate 9 okostelefonját

forrás: Prím Online, 2017. január 8. 10:59

A Huawei bemutatta a mobiltelefonok jövőjére vonatkozó vízióját a CES 2017 szórakoztatóelektronikai kiállításon: a mesterséges intelligencia által működtetett Intelligens Telefonok koncepcióját.

A rendezvényen emellett a Huawei bejelentette, hogy legújabb prémium okostelefonja, a Mate 9 az Amerikai Egyesült Államokban is elérhető lesz januártól.

 

Az „Intelligens Telefon”

A rendezvényen Richard Yu elmondta, hogy hamarosan a digitális eszközök egy új evolúciós korszakába lépünk – eleinte a személyi számítógépek biztosítottak számunkra információforrást, majd az internet következett, amelyen már meg is oszthattuk egymással az információt. Ma pedig egy olyan korban élünk, ahol minden digitális kapcsolatban áll – Richard Yu ezt intelligens világnak nevezi, ahol a készülékeink folyamatosan érzékelik és gyűjtik a környezetükből érkező adatokat.   

 

Yu szerint a mesterséges intelligencia integrálása napjaink okostelefonjaiba nagy lökést ad majd nekünk ahhoz, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk a mobilok következő korszakához: az intelligens telefonokhoz. Ezek a mesterséges intelligencia által működtetett eszközök képesek lesznek arra, hogy előre észleljék, mire lesz hamarosan szükségünk. 

 

 

Richard Yu a rendezvényen elmondta, milyen dizájn szükséges az „Intelligens Telefon” megalkotásához, például ezeknek a készülékeknek fejlett számítógépes kamerákra lesz szükségük, hogy lássák és megértsék a környezetüket. Emellett okos és fejlett mikrofonokkal kell majd ellátni ezeket, hogy rögzíthessék és azonosíthassák a környező hangokat. Nagy szükség lesz kiváló akkumulátor-üzemidőre is, hiszen a készülékeknek hatalmas mennyiségű információt kell majd feldolgozniuk.  

 

A Huawei, hogy felgyorsítsa az „Intelligens Telefon” fejlesztését, olyan területeken dolgozik, mint a szenzor technológia, a machine learning, azaz a gépek önálló tanulása, az adatkezelés és a chipsetek. A Huawei hiszi, hogy ezekkel a fejlesztésekkel a jövő intelligens telefonja egyesíti majd a digitális és az emberi intelligenciát, így jobbá teszi tulajdonosa életét. 

 

„Jelenleg az emberek okostelefonjaikat használják ahhoz, hogy a digitális világhoz kapcsolódjanak. A jövőben azonban az „Intelligens Telefon” mindezt megváltoztatja. A készülék önmagunk kiterjesztése lesz, nélkülözhetetlen része az életünknek, amely szükségleteinkhez igazodik majd és fennakadás nélküli kapcsolatot biztosít számunkra a digitális és a valódi világgal is” – mondta el Richard Yu. 

 

 

A Mate 9 család elérhető az Egyesült Államokban is

Az eseményen Richard Yu elmondta, hogy a Huawei legújabb prémium okostelefonja, a Mate 9 az Amerikai Egyesült Államokban is elérhető lesz januártól. 

 

A vállalat emellett bejelentette, hogy az új, innovatív technológiák fejlesztésének felgyorsítása érdekében úttörő együttműködésbe kezdett az Amazonnal és a Google-lel. A Huawei Mate 9 lesz az első olyan okostelefon, amin elérhető lesz az Amazon saját, Alexa nevű virtuális asszisztense. (Az Amazon Alexa Magyarországon egyelőre nem elérhető.) A Huawei Mate 9 Pro és a Huawei Porsche Design Mate 9 pedig a vállalat első Google Daydream-kompatibilis készülékei lesznek – mondta el Yu. A vállalat készülékein a Daydream kiváló minőségű virtuális valóság technológiát tesz elérhetővé a felhasználók számára. A Google virtuális- és kiterjesztett valóságért felelős csapatának üzleti és működtetési alelnöke, Amit Singh kiemelte, hogy a Google és a Huawei egy közösen fejlesztett okostelefonos kiterjesztett valóság technológiát biztosít majd a Huawei készülékein, amely a „Project Tango” mozgáskövető, területfeltérképező és mélység megállapító technológiáival fog működni.   

 

„A célunk, hogy a jövőbe tekintő iparági szereplőket összefogva egy elit ökoszisztémát hozzunk létre, és ezáltal olyan termékeket fejleszthessünk felhasználóink számára, amelyek jelentősen javítják digitális kapcsolódási lehetőségeiket” – nyilatkozta Richard Yu. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36