Kiválasztották az ABB egyetemi ösztöndíj pályázatainak győzteseit
Január végétől indulnak az idei egyetemi programok
Kiválasztották az ABB Kft. ösztöndíjaira kiírt pályázatok győzteseit. Január végétől indul az ABB két egyetemi programja, melyeket a vállalat az energetika és automatizálás területén tanuló, végzős egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozott létre. Az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” egy öt hónapos program, a másik pedig egy fél évre szóló ABB ösztöndíj.
A női mentorprogramra kiírt pályázaton indulók közül öt női végzős műszaki felsőoktatási hallgatót választottak ki az energetika és automatizálás területéről: Híres Nikol, Hornyák Barbara, Patkó Dóra, és Szabó Eszter, a Pallasz Athéné Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Óbudai Egyetem hallgatói vesznek majd részt a mentorprogramban.
A mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvét műszaki területen, illetve lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.
“Női mentori programunkkal azt szeretnénk elősegíteni, hogy a műszaki pálya iránt érdeklődő nők bízzanak magukban és maradjanak a választott mérnöki pályán: vállalatunknál ehhez konkrét lehetőségeket és életpálya modelleket kínálunk” – mondta Tara-Julia Tammi, az ABB Kft. ügyvezetője.
A mentorprogram-pályázat nyertesei dedikált mentorokat kapnak a cég vezetői és szakemberei személyében, akikkel konzultáción vesznek részt havi egy alkalommal. A nyertesek betekintést nyerhetnek a cég mindennapjaiba, gyárlátogatáson vehetnek részt, találkozhatnak az ABB női vezetőivel, a HR szakemberektől személyes konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez, vagy akár gyakornokként aktívan részt vehetnek a munkában.
Az ABB ösztöndíj programjában Korponai Dániel, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója fog részt venni, aki hat havi pénzbeli juttatáson felül havonta két alkalommal interaktív konzultációs lehetőséget kap az ABB szakembereivel, valamint, hogy egy ABB gyárat meglátogasson külföldön, és diplomamunkáját az ABB-ről írja.
Az ABB ösztöndíjra 3. éves BSc, 4. vagy 5. éves MSc műszaki felsőoktatási hallgatók pályázhattak a következő gyakorlati témakörökben: együttműködő robotok felhasználási területei, digitalizálás az energiaellátásban, hisztorikus adatgyűjtő és elemző rendszer kialakítása Decathlon Services platformon, energiaelosztási rendszerek méretezéstől a megvalósulásig a kisfeszültségű területen, valamint megújuló energiák tárolása és összekapcsolása az elektromos közlekedéssel.
Az ABB szakemberei a beadott pályázatok értékelésénél mindkét programban figyelembe vették a jelentkezők motiváltságát, szakmai rátermettségét, valamint angol nyelvtudását. A pályázat elbírálásánál előnyt jelentett a korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény, és a felsőoktatási szakmai tevékenységben való részvétel.
Tara-Julia Tammi, az ABB Kft. ügyvezetője hozzátette: „Jó úton haladunk, hogy ösztöndíj- és mentorprogramunkkal tovább erősítsük az ABB együttműködését a hazai műszaki felsőoktatási intézményekkel. Programjaink célja a jövő mérnökeinek megismertetése innovatív, korszerű technológiákkal, és a karrierlehetőségek bemutatása számukra. Ennek a szándékunknak különösen nagy hangsúlyt ad, hogy ma Magyarországon óriási az igény magasan képzett és gyakorlattal rendelkező műszaki végzettségű szakemberekre.”
A programok sikeressége azon is lemérhető, hogy a tavalyi ösztöndíjasok közül többen azóta főállású alkalmazottként folytatják pályafutásukat a vállalatnál.
Kapcsolódó cikkek
- Iskolai 3D nyomtató pályázat indult
- Átadták az idei díjakat az informatikai oktatásban élen járó egyetemi oktatóknak és középiskolai tanárcsapatoknak
- Az ABB meghirdette az IdeaHub innovációs pályázatot
- Az ELTE és az informatikai ipar összefogása a jövő tehetségeiért
- "Digitális Esély 2016" pályázat
- Az ABB Kft. idén is meghirdeti egyetemi ösztöndíj- és női mentorprogramját
- Sikerrel zárult az ABB első hazai női mentorprogramja
- ABB adomány az Óbudai Egyetemnek
- Indulnak az ABB hazai egyetemi programjai
- Tantárggyá nőtte ki magát „Az Év honlapja” pályázat
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.