Mobilinternet: hajnali 3 és 4 óra között alszanak a legtöbben?
A 2016. decemberi mobilinternet statisztikák azt mutatják, hogy egy átlagos napon hajnali 3 és 4 óra között a legalacsonyabb az adatforgalom, ami arra enged következtetni, hogy ebben az órában alszanak a legtöbben az országban és teszik félre a telefonjukat. Hajnali fél 5-től aztán ismét felfutás tapasztalható, amely a munkaidő kezdetére némileg alábbhagy. A legtöbb adatot 18 és 19 óra között forgalmazzuk, majd 21 órától kezd csökkenni a használat. Csúcsidőben óránként akár 7000 gigabájtnál is nagyobb forgalom bonyolódik a hálózaton.
A földrajzi eloszlást tekintve messze a legtöbbet Budapesten mobilinterneteznek, ezt követi Pest, Hajdú-Bihar és Bács-Kiskun megye. A mobilinternet forgalom kétharmada már a legkevesebbet mobilnetező megyékben is 4G hálózaton zajlik, míg Budapesten már hozzávetőleg a háromnegyede.
A Telekom 4G hálózatának országos lakossági kültéri lefedettsége jelenleg 98 százalékos, az ügyfelek nagy része számára ma már adottság a névleges maximális 150 Mbps letöltési sebesség. Emellett a szolgáltató jól halad a kistelepülések 4G technológiával való lefedésével, novemberig több mint 2600 db hatezer főnél kisebb lélekszámú településre is eljut a szupergyors mobilinternet. A modernizáció eredményeképpen a lakosság közel 30%-a számára már hozzáférhető a 2-300 Mbps névleges maximális sebességű 4G+ mobilinternet szolgáltatás is, tavaly november óta pedig a gödöllői lakosok már 450 Mbps sebességgel mobilnetezhetnek.
Kapcsolódó cikkek
- A Vodafone elindította a 4G+ szolgáltatást, és megduplázta 4G kapacitását a fővárosban
- 2016 végére a teljes mobil adatforgalom 70%-a már a 4G hálózaton fut a Telekomnál
- A Telekomosok 6,9 milliós SMS-forgalmat bonyolítottak karácsonykor
- 1,2 Gbps feletti adatátviteli sebességet ért el mobilinterneten a Telenor
- Európa legnagyobb 4G roaming hálózata a Vodafone Magyarországé
- 1200 Mbps letöltési sebességet mutatott be 4G+ technológián a Telekom és az Ericsson
- Több mint 2600 kistelepülésre jut el egy éven belül a Telekom 4G!
- Olimpia tévében és neten: 600 ezren már okostelefonon is szurkolnak
- A Telekom gyorsítja a 4G-t a Balatonnál
- Egy év alatt hatszorosára nőtt a roaming adatforgalom a Telekom lakossági ügyfelei körében
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.