Kiderül a titok: ezzel a trükkel tarolt az UBER, az Apple és a Facebook
Az adatvagyon a modern óriásvállalatok legnagyobb fegyvere
A gépek már gondolkodnak, a modern háborúkat pedig képlékeny robotokkal és „okos porral” vívják majd - ilyen és ehhez hasonló témákat jár körbe április 5-én a SMART 2017 konferencia.
Hazánk és a régió egyik legnagyobb technológiai és startup rendezvényén továbbá az is kiderül, hogyan „hekkelték” meg saját piacukat korunk legsikeresebb digitális nagyvállalatai: az UBER, az Apple és a Facebook.
Több mint száz hazai és nemzetközi sztárelőadó tolmácsolásában, globális óriáscégek és hi-tech startupok részvételével mutatja be a technológia üzleti és ipari felhasználásának legfrissebb trendjeit a SMART 2017 konferencia Budapesten.
A gépek már gondolkodnak
A mesterséges intelligencia (AI) manapság az egyik legforróbb kutatás-fejlesztési irány a tech világban, mely szakérők szerint életünk minden területére kihatással lesz a jövőben. A SMART konferencia keretében többek között a Google egyik vezető hazai szakembere járja körbe a téma aktualitásait. A több mint 600 mesterséges intelligenciával foglalkozó európai startupot feltérképező Budapest.ai képviselője pedig arra keresi majd a választ, hogy a témát övező zajos hájp közepette milyen valódi lehetőségeket rejt a szegmens.
Hogyan lesz adatvagyonból extrém üzleti növekedés?
A Big Datában szintén hatalmas üzleti lehetőségek rejlenek, így a területet intenzív érdeklődés övezi. Földi Tamás a Starschema vezetője előadásában tippeket és trükköket oszt majd meg a résztvevőkkel arra vonatkozóan, hogy az adatvagyon felhasználásával egy cég hogyan tudja felforgatni piacot. Lehull a lepel többek között az UBER, az Apple és a Facebook sikersztorijának valódi titkáról, de arra is választ kapnak az érdeklődők, hogyan kell egyedülálló felhasználói élményt nyújtani, és egy cég hogyan tudja hatékonyan termékeit és egyben ügyfeleit is fejleszteni.
Nincs többé tiszta háború: itt a képlékeny robot és az „okos por”
A globális terrorizmus elleni harchoz való alkalmazkodási kényszer mellett a védelmi- és hadi ipar tevékenységét a digitális forradalom is fenekestül felforgatja. A nem túl távoli jövőben olyan új eszközök jelennek majd meg a harctéren, mint a képlékeny robot, amely képes átpréselődni a fal repedésein, az ellenséget felderítő „okos por”, és az emberi testbe hatoló sejtméretű szerkezet, amely belső sérüléseket okoz. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakértője többek között a fenti témákat szedi majd ízekre előadásában a konferencia keretében.
Jelszó nélküli IT biztonság, avagy egy jó azonosító mind felett
Egy jelszó nem jelszó. Az IOT, FinTech és e-kereskedelem témakörében forró témának számít az IT biztonság. A különböző adathalászati technikák fejlődésével a szolgáltatók számára komoly fejtörést jelent a végfelhasználói adatok biztonságos kezelése és őrzése. A SMART 2017 konferencián az is kiderül, létezik-e kompromisszummentes IT biztonsági megoldás, avagy feltalálták-e már az adatvédelmi svájci bicskát? Szabó Tamás, nemzetközi szinten elismert IT-biztonsági szakértő, a GoodID alapítója, előadásában bemutatja, milyen új, forradalmi távlatok nyílnak a bankok, webáruházak és adatkezelő szervek számára egy olyan világban, ahol minden és mindenki "kapcsolt" és semmi és senki sem feltétlenül az, aminek és akinek látszik.
A Magyar Telekom főtámogatásával megvalósuló SMART 2017 konferencia a fentieken kívül még további számos, aktuális trend bemutatásával nyújt átfogó képet a technológia jelenéről és jövőjéről kitérve olyan területekre, mint a FinTech, az önvezető járművek, a chatbotok, az IT területén tapasztalható munkaerőhiányra megoldást kínáló alternatív képzések, vagy az Ipar 4.0 megoldások.
A lelkes ötletgazdák és korai startupoknak is remek lehetőséget jelenthet a SMART 2017 Startup MasterClass „Roasted Style” program, ahol lehetőség nyílik a legnagyobbaktól tanulni. A jelentkezési határidő 2017. március 19.
Kapcsolódó cikkek
- SMART 2016: Budapesten versenyez az európai startup világ krémje
- SMART 2016: nemzetközi innovációs expót rendeznek Magyarországon
- Innováció az ICT ökoszisztémában
- Gyorsítsuk az innovációt az ITU Telecom World 2015 konferencián
- Mobil szegmensre fókuszáló startup seregszemle a Smartmobil ’13-on
- Három új programot indít a Google a magyar startupok támogatására
- A jövő női vállalkozói mérkőznek meg nőnapon
- 2016-ben kiemelkedő számú innovációs teljesítmények születtek
- Magyar startupok, akikről sokat hallunk még az idén
- Dögös tech trendekkel jön az idei SMART 2017 konferencia
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.