Magyar diák Európa legjobb programozói között

forrás: Prím Online, 2017. március 29. 12:50

Lezárult a Future Makers Nagydíj nemzetközi megmérettetése, amelyen a UPC Magyarország által delegált tizenéves programozók egyike, Horváth Roland kategóriájában második helyezést ért el. A 15 éves Roland egy gyerekeknek készült interaktív jelnyelvet oktató játékos alkalmazással győzte meg a nemzetközi zsűrit, és lett 13 ország diákjai közül az ezüstérmes.

A UPC Magyarország tavaly novemberben hirdette meg a Liberty Global és a Unitymedia által létrehozott Future Makers Nagydíjat, amelyre két kategóriában, 10-13 és 14-17 év közötti fiatal programozók jelentkezését várták. A verseny során olyan technológiai kezdeményezésekre voltak kíváncsiak, amelyek ismert problémákra tudnak megoldást nyújtani, formálják a jövőt és pozitív hatással vannak a társadalom életére. 

 

A hazai versenyben a szakmai zsűri döntése alapján Názer Lili DailyTakeMe és Horváth Roland Mutasd! alkalmazása bizonyult a legkiemelkedőbbnek, így ők kaptak lehetőséget arra, hogy nemzetközi megmérettetésben is részt vegyenek. A döntőben 13 európai ország 36 tehetségének projektjei versenyeztek egy két napos utazásért az innováció európai fővárosába, Amszterdamba, valamint egy 300 euró értékű programozói/robotikai fejlesztésért.

 

Horváth Roland

A nemzetközi versenyben a fiatalabb programozók közül a 12 éves Giulio Muratori (Olaszország) Down-szindrómás gyerekek számára készített játéka nyert, míg a második helyezett a szintén 12 éves Andrei Covaci (Románia) CO2 szintet figyelő robotfejlesztése lett. Az idősebb korosztály kategóriájában a 17 éves Aoife Kearins (Írország) találmánya bizonyult a legjobbnak: az úgynevezett „Eye Opener” eszköz segítségével megelőzhető a volán mögött ülők elalvása. Ebben a kategóriában kapta meg az ezüstérmet az egyik magyar pályázó, a 15 éves Horváth Roland, aki egy gyerekeknek készült interaktív jelnyelvet oktató játékos alkalmazást készített. Az applikáció célja, hogy minél több fiatal megismerje és elfogadja a jelnyelvet, valamint felkeltse az érdeklődést a siket kultúra iránt. Mindezt úgy éri el, hogy két 3D-s kéz jeleli el a kiválasztott szavakat miközben a háttérben színes képek jelennel meg a jelek megjegyzésére. 

 

„A UPC mindig is hitt abban, hogy a gyermekek akkor fognak tudni igazán élni a digitális világ által biztosított határtalan lehetőségekkel, valódi élményekre és társakra találva, ha odafigyelünk rájuk és tudatosan neveljük őket ebben a környezetben. Azzal, hogy elindítottuk a Future Makers Nagydíjat, és lehetőséget adtunk a gyermekeknek tehetségük megmutatására, ezt a szemléletet erősítettük. Bízunk abban, hogy a kis feltalálók a kezdeményezéseikkel sikeresen felhívják a figyelmet az egyes problémákra, és kortársaikat ösztönzik a hasonló hozzáállásra” – mondta Severina Pascu, a UPC közép-kelet európai régiójának ügyvezetője.

 

„Örömmel tölt el, hogy sikerült egy olyan appot fejlesztenem, amely a nemzetközi szakmai zsűrinek is elnyerte a tetszését és egy ilyen erős, nemzetközi mezőnyben is megállta a helyét. Minden kisebb-nagyobb siker, pozitív visszajelzés megerősít abban, hogy tetszik az embereknek, elfogadják, tehát érdemes tovább fejlesztenem az alkalmazást! Remélem, ha már elkészül a tökéletesített, végleges verziója, minél több gyerekhez eljut majd és eléri a célját, segít hidat építeni a hallók és a halláskárosult emberek világa között. Jó, hogy vannak ilyen versenylehetőségek, ahol mi, fiatalok is bemutathatjuk próbálkozásainkat” –  jegyezte meg Horváth Roland, a Future Makers Nagydíj magyar tehetsége.

 

A Mutasd! alkalmazás Android, iOS, macOS, Windows platformokra készült és letölthető az App Storeból, a Google Play Áruházból, valamint a projekt honlapjáról, a www.MutasdApp.com oldalról.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36