Elkészült a Deutsche Telekom németországi 5G hálózata
Elkészült a Deutsche Telekom németországi 5G hálózata: a DT berlini belvárosban található, kereskedelmi használatban lévő hálózatán éles üzembe helyezték az 5G technológiát, amely másodpercenként több mint 2 gigabit sebességgel, és csupán 3 milliszekundumnyi késleltetéssel működik a 3,7 gigahertzes spektrumban. A Huawei által gyártott berendezés megfelel az 5G New Radio (NR) 3GPP specifikációknak, a kereskedelmi üzembe helyezés az európai premiert jelenti és fontos mérföldkő az 5G globális fejlődése során.
“Az 5G új rádiós megoldás kulcsfontosságú a hálózatok számának gyarapodásával párhuzamosan egyre nagyobb hálózati konnektivitásra, csatlakozásokra vonatkozó ügyféligények kiszolgálása szempontjából” - mondta Claudia Nemat, a Deutsche Telekom Igazgatóságának technológiáért és innovációért felelős tagja. “Ez a mostani eredmény is terveink megvalósíthatóságát mutatja, miszerint még kiválóbb és megújult ügyfélélményt kívánunk nyújtani.”
“A Deutsche Telekom Csoport és a Huawei közötti együttműködésnek már komoly hagyományai vannak és most a két cég közösen sikerrel tesztelte valós környezetben a legkorszerűbb 3GPP R15 szabványoknak megfelelő 5G NR berendezéseket. Ezek az eredmények is alátámasztják, hogy az 5G NR berendezés képes megfelelni a szolgáltatók elvárásainak, így új üzleti lehetőségeket kínálhatnak a végfelhasználóknak. A Huawei meggyőződése hogy a Deutsche Telekommal folytatott együttműködés során teljes mértékben megtörténhet a felkészülés 2020-ra az 5G NR szolgáltatások európai bevezetésére, köszönhetően a 3GPP szabványosítás terén tett erőfeszítéseknek” – mondta Huimin Zhu, a Huawei 5G területért felelős alelnöke.
A valós környezetben, Berlin belvárosában a Huawei berendezéseivel és szoftvereivel megvalósított kereskedelmi üzem az előzetes 5G szabványokra épül, követve az úgynevezett „Non-Standalone New Radio” 3GPP globális szabványt. Az úgynevezett „enhanced Mobile Broadband (eMBB)” azaz Non-Standalone 5G NR felhasználási módozatban a kapcsolat az LTE technológiából kiindulva épül fel, az 5G NR szolgáltatók növelhetik az adatátviteli sebességet, csökkentve a késleltetést. Ennek következtében, az 5G new radio a 4G LTE fejlesztéseként kerül üzembe és ez lesz a wide-area, azaz nagy területeket lefedni képes szélessávú lefedettség biztosításának alapja. A szolgáltatáshoz szükséges specifikációkat 2017 decemberére véglegesítik, a 3GPP Release 15 megjelenésének első lépéseként.
A 5G New Radio jellemzői folytán ideális megoldást jelent a 6Ghz alatti, a sávtartomány közepét használó 5G-s alkalmazások igényeinek kiszolgálására, ahol szükség lesz a mobilitás támogatására, a nagy területek lefedésére, valamint a több gigabit-es adatsebességre és milliszekundumnyi késleltetésre. “Ezzel a valós környezetben elért eredménnyel a Deutsche Telekom megtette az első fontos lépést az 5G hálózat kiépítésére” - mondta Bruno Jacobfeuerborn. “Amint kidolgozzák a szabványokat, 2018-ban elvégezzük a teszteket, felkészülve a széleskörű kereskedelmi üzembe helyezésre, valamint az eszközök széleskörű bevezetésére, amint a gyártók elkészülnek a fejlesztéssel.”
Az 5G Experience Day esemény
A DT és a Huawei közös fejlesztése része a Deutsche Telekom 5G:haus innovációs partneri együttműködésének, melynek célja az 5G fejlesztések elősegítése, a szabványok globális elterjedésének sikerre vitele. Mindkét cég nagy várakozással tekint ezen technológiai áttörés, valamint az erre épülő innovatív alkalmazások bemutatása elé 2017. október 12-én, a Berlinben tartandó 5G Experience Day eseményen.
Amennyiben részt kíván venni az 5G fejlesztésének ezen fontos mérföldkőnek számító eseményén, kérjük, regisztráljon nálunk.
Látogassa meg a Deutsche Telekom standját szeptember 1-6. között a berlini IFA vásáron, a 21a csarnokban hogy élőben megismerhesse termékeinket és szolgáltatásainkat. A Deutsche Telekom teljesen karbon-semleges módon vesz részt a rendezvényen – a pavilon felépítése és üzemeltetése során kibocsátott CO2 teljes körűen ellentételezésre kerül a külföldön megvalósított karbon-csökkentő projekteken keresztül.
Kapcsolódó cikkek
- 5G fejlesztésről szóló nyilatkozatot írtak alá Észtországban
- Generációs ugrást hoz a technológiában az 5G Koalíció
- A Telekom 5G-s hálózatot épít Zalaegerszegen
- Deutsche Telekom: teljes gőzzel az 5G felé
- A Deutsche Telekom egész Európára kiterjeszti a NarrowBand-IoT hálózatát
- A mobilkommunikáció jövője
- Az Ericsson demonstrálta az első végpontok közötti 5G hálózatot
- Az IBM és az Ericsson új fejlesztéssel áll elő az 5G terén
- 1200 Mbps letöltési sebességet mutatott be 4G+ technológián a Telekom és az Ericsson
- A KT és a Samsung sikeresen létrehozta a világ első 5G kapcsolatát végpontok közötti 5G hálózatokon keresztül
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.