Azok vagyunk, amit megveszünk?
Egy szép dolog birtoklása – legyen szó akár ékszerről, könyvről vagy kozmetikumról – élvezetet okoz számunkra. Sőt, az általunk használt eszközök sokat el is mondanak rólunk: hogy milyen az ízlésünk, mit tartunk fontosnak, és hová tartozunk. Többek között ez az oka annak, hogy a márkák az élet minden területén komoly szerepet játszanak. Vajon az irodaszerek beszerzésekor is a vágyaink motiválják vásárlásainkat? Az innovatív irodaszer márkaként ismert Leitz a „Work better by design” című tanulmányában ennek próbált utánajárni.
A design és a vágy kéz a kézben járnak. Kevés olyan dolog van, amelyet szándékosan csúnyára terveznek, hacsak nem a kockázatra és a veszélyre szeretnék felhívni a figyelmet (a dohányipari termékek vagy a mérgező anyagok csomagolása például ritkán vonzó). Az innovatív termékek ezzel szemben általában olyan designnal jelennek meg, amely önmagában is jelzi a magas szintű használhatóságot és/vagy teljesítményt. Esetükben azonban nemcsak a funkcionalitásért fizetünk, hanem az esztétikai élményért is.
Ezt erősíti meg a Journal of Product Innovation Management című lapban nemrégiben megjelent tanulmány is, ami azokat a technológiai vállalatokat vizsgálta, amelyek új szolgáltatásaik és termékeik fejlesztésekor hangsúlyt fektettek a designra. A felmérés azt mutatta ki, hogy ezek a cégek „nagyobb volumenű eladásokra számíthatnak, kevésbé függnek néhány nagy ügyféltől, sikeresebbek lehetnek az új piacokra történő belépésben, tetszetősebb a vállalati arculatuk, valamint a nagyobb profit révén jelentősebb mértékben nő a forgalmuk – összehasonlítva azokkal a cégekkel, akik nem használnak esztétikus designt.”
Fogyasztóként sokszor azt a terméket választjuk, amit esztétikusnak tartunk, azaz a legjobban tetszik nekünk. A színek és az anyagok megfelelő kombinációja növelheti egy termék vélt értékét, más szegmensbe pozícionálhatja, vagy vonzóvá teheti egy másik célcsoport számára. Gondoljunk csak a számítógépes egér designjára: mennyi változáson esett át a megalkotása óta aszerint, hogy mely célcsoport számára tervezték? Vegyünk például egy tűzpiros-szénfekete számítógépes egeret és egy minimalista fehéret, kifinomult fémgörgővel. A kettő közül vajon melyik lehet inkább egy csúcsteljesítményű, számítógépes játékokhoz készült gamer egér?
A modern elektronikus kütyükkel összehasonlítva az irodaszerek egyértelműen sokkal alacsonyabb érdeklődést váltanak ki. Azonban bármennyire kevéssé érdekelnek is bennünket, valami alapján mégis meg kell hoznunk a döntést, hogy melyiket válasszuk. Ez pedig főleg azért nem egyszerű, mert – sok más piachoz hasonlóan – a konkurens termékek elsőre itt is szinte egyformának tűnnek.
A kiskereskedők sokszor arra az elgondolásra építenek, hogy az irodai beszerzéseket kizárólag a szükséglet, nem pedig a vágy motiválja. Gyakran azt is feltételezik, hogy általában véve az embereket is csak az ár érdekli. Ezzel szemben a valóság az, hogy még maguk a beszerzési szakemberek sem elsősorban az ár alapján döntenek.
A Leitz egyik kutatásában pontosan azt vizsgálta, miként vásárolnak az emberek irodaszereket. A kutatás rámutatott, hogy az irodaszerek beszerzésekor a vásárlók 60%-a egyáltalán nem hasonlította össze az árakat. Sőt, a felmérés eredményei szerint, amikor termékvásárlással kapcsolatos döntéseket hozunk, minden egyéb tényező – például a korábbi elégedettség, a hosszú élettartam, a speciális termékjellemzők, az esztétikum és a kényelmes használat – mind sokkal fontosabb, mint az ár.
„Ha az értékesítők felismerik, hogy a vásárlók mélyen, legbelül valójában mire is vágynak, és azt magasabb színvonalú, esztétikusabb termékek formájában tudják kínálni, akkor a legtöbb vevő örömmel fizeti meg akár a magasabb árat is. A fogyasztók ugyanis inkább ahhoz keresnek indokokat, hogy többet költhessenek, nem pedig ahhoz, hogy kevesebbet. Nincs ez másként az irodaszerek piacán sem” – fogalmazott Käfer Gábor, a Leitz termékeket gyártó és értékesítő Esselte Kft. ügyvezető igazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- Nőnek a helyreállítási költségek az informatikai piacon
- Az európai munkavállalók számára kulcsfontosságú a munkahelyi digitális innováció
- Kína a világ vezetője e-mobilitásban
- A digitális átállás kulisszatitkai
- Magyarországon is egyre népszerűbbek a csomagátvételi pontok
- Mostantól leginkább erre kellene spórolnia mindenkinek
- A rejtett irodai költségek
- Az Oracle 1000 új értékesítő munkatársat vesz fel az EMEA régióban
- Az utasok kétharmada szeretne internetezni a repülési idő alatt is
- Oracle-tanulmány a felhő alapú infrastruktúráról
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.