Jánosi Marcell táblaavató

forrás: Prím Online, 2017. november 21. 19:13

Jánosi Marcell mérnök, feltaláló, a mikrofloppy atyja a legnagyobb, úttörő informatikusok egyike (http://ajovomultja.hu/informatika-nagyjai), ezért a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) kezdeményezésére és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata felterjesztésére Budapest Fővárosi Önkormányzata idén közterületet nevezett el róla.

Jánosi Marcell Óbudán élt és alkotott, a Budapesti Rádiótechnikai Gyár magnótechnikai főkonstruktőreként. Élete alkonyán az Óbudai Egyetem tiszteletbeli professzorává fogadta.

 

A feltaláló leghíresebb, a világ informatikai fejlődését is befolyásoló találmánya a mikrofloppy, azaz „kazettás forgóhajlékony lemezes tároló rendszer”, melynek szabadalmát 1974. november 30-án jelentették be az Országos Találmányi Hivatalban. A szabadalmi leírást idén 40 éve, 1977-ben tették közzé. A találmányban a gyártó nem látott nagy fantáziát, az utókor viszont igazolta Jánosi Marcellt.

 

2017. november 30-án, 11 órakor az NJSZT utcatábla-avató ünnepséget tart a Budapest III. kerület, Szél utcából nyíló Jánosi Marcell közben.

 

Köszöntőt mond: Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója.

 

Megemlékező beszédet mond Jánosi Marcell volt kollégája és barátja: Vincze István mérnök.

 

Az ünnepség folyamán elhelyezésre kerül a Jánosi Marcell köz tábla.

 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36