Négy magyar cég állít ki januárban a Las Vegas-i CES-en
A CES a világ első számú technológiai seregszemléje, melynek keretében a világ legnagyobb vállalatai, feltörekvő startupok, illetve véleményvezérek rántják le a leplet a legfrissebb tech trendekről. A legnagyobb globális technológiai show-n rendre részt vesznek magyar cégek is, ez 2018. január 9-12. között sem lesz másként: hazánkat az NNG, a GPS Tuner, a Dension és a SignAll Technologies képviselik majd Nevadában.
A jövő év eleji CES a jelent és a közeljövőt meghatározó technológiai trendek, megoldások és eszközök teljes spektrumát felvonultatja majd. Így külön kiállítási teret kap többek között a kiterjesztett és virtuális valóság (AR/VR), az önvezető autók, és egyéb autóipari megoldások, az egészségügyi és fitnesz technológia, az okosotthon-, okosváros- és okosenergia megoldások, a 3D nyomtatás, a mesterséges intelligencia, drónok és a robotika, illetve az eSport és a számítógépes játékok.
A konferencia felhozatal is döbbenetesen színes, a világ legjelentősebb technológiai vállalatainak döntő többségét képviseli majd a színpadon egy-egy magas rangú vezető. A teljesség igénye nélkül előad majd Tim Armstrong, a Verizon vezérigazgatója, Rajil Kapoor, a Lyft stratégiai vezetője, Steven Kan, a Google Globális AR/VR Stratégiáért felelős vezetője, Rajat Mishra, a Cisco Globális Szolgáltatás Stratégiáért és Innovációért felelős alelnöke, Deepu Talla, az NVIDIA Autonóm Gépekért felelős alelnöke, Jordan Bitterman, az IBM Watson Advertising marketing igazgatója, vagy éppen Nick Sugimoto, a Honda Innovations vezérigazgatója.
Négy magyar cég az elitben
A CES-en rendszeresen részt vesznek magyar cégek is kiállítóként. A Las Vegas-i forgatagban 2018 januárjában négy hazai vállalkozás mutatkozik be: az NNG, a GPS Tuner, a Dension és a SignAll Technologies. Az autós navigációs és infotainment szoftvereiről ismert NNG a kiállításon elsősorban Arilou Cyber Security névre keresztelt autós kiberbiztonsági megoldására próbálja majd felhívni a figyelmet. A GPS Tuner biciklis navigációs és e-bike szoftverét állítja majd ki, míg a vezető autós bluetooth megoldásokat fejlesztő Dension, új termékvonalát, az intelligens szenzorokat kínáló Senses-t vezeti be a nemzetközi piacra a show-n. A SignAll Technologies pedig egy startup, ami világszinten egyedülálló és díjnyertes jeltolmács szoftverével arat majd remélhetőleg zajos nemzetközi sikert.
Kapcsolódó cikkek
- Nekem 8(bit) – új helyszínen a legendás retrógépek tárlata
- A szoftveripar lesz a nyertese a hálózatba kapcsolt autók időszakának
- Több Logitech márka innovációs és dizájnértékét ismerték el
- Izmos Smart City felhozatallal jön a 2018-as CES
- Jobbkormánnyal a világ körül – Ikarus 489 Polaris a Mobilitási hétvégén
- Programozni tanít a jövő iskolája: világelső a magyar Logiscool
- Philips monitorok az IFA 2017 kiállításon
- Nekem 8(bit) – kiállítás egy nemzedék kedvenc számítógépeiről
- Variációk színes világokra
- Gazdagabb interaktív kínálattal nyit meg a Gateway To Space űrkiállítás
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.