Egyre növekszik a mobilinternet népszerűsége
Lassan véget ér 2017 és a karácsonyi időszakban az is kiderült, hogy a legnépszerűbb eszköz szeretteink köszöntésére immár nem a telefonhívás, vagy az sms, hanem a (mobil) internet. Sokan köszöntenek MMS-sel is – a fényképes üzenet épp idén ünnepli 20. születésnapját.
Egyértelmű a mobilinternet népszerűségének növekedése, ezzel együtt pedig valamelyest csökken az SMS és telefonhívás használata – derült ki a Vodafone 2017-es karácsonyi forgalmának elemzéséből. A mobilinternet éve 2007 volt: egy 2008 januári Gemius Hungary kutatásból kiderült, hogy ekkortájt a Vodafone mobilinternetes hálózatán keresztül látogatta a legtöbb felhasználó a magyarországi weboldalakat. A felmérések szerint a használati arány 37,9% volt, a technológia népszerűsége ekkoriban nőtt meg ugrásszerűen.
Az idei számok is növekvő használatról tesznek tanúbizonyságot: tavalyhoz képest közel 68%-kal több adatot használtak a Vodafone ügyfelei a karácsonyi időszakban, hasonlóan a tavalyi tendenciához, míg 2014-ez képest már több mint háromszorosára nőtt az adathasználat.
Az online köszöntés mellett természetesen sok-sok hívást, SMS-t és MMS-t is indítottak a Vodafone ügyfelei 2017. december 24. és 26. között: a karácsonyi időszakban több mint 100.000 MMS-t és közel 5.300.000 SMS-t küldtek, illetve majdnem 9.5 millió hívást indítottak a Vodafone hálózatáról. Elképesztő ütemben nőnek a számok, pedig még csak idén volt 20 éve, hogy elküldték az első MMS-t, azaz fényképes üzenetet. A szolgáltatás feltalálója, Philippe Kahn újszülött lányáról Sophie-ról küldött körbe az ismerősök között egy képet, hogy lássák azok is, akik nem lehettek ott a születésnél. De nem volt olyan rég az Egyesült Királyság első két (kereskedelmi) mobilhívása sem. A Vodafone hálózatáról indított hívások közül az első 1985. január elsején történt: Michael Harrison, a Vodafone első igazgatója, Sir Ernest Harrison fia az apukáját hívta fel ekkor. Míg az első „hivatalos hívás” Ernie Wise humoristától jött, hogy bizonyítsa, működik a szolgáltatás. Ez a hívás egy Mobira Transportable eszközzel készült, amely nagyjából 12 kóla súlyával megegyező (kb. 5 kg) Az első mobilhívás után kilenc napig a Vodafone volt az egyetlen olyan cég, amely mobil hálózattal rendelkezett az Egyesült Királyságban. Az első magyarországi mobilhívást 1990. október 15-én indították a Westel Rádiótelefon Kft. hálózatáról: Bod Péter Ákos kezdeményezte a hívást, hogy üdvözölje az USA soros alelnökét.
Mindez azt jelenti, hogy az előző évekhez hasonlóan tovább folytatódott az SMS-ek számának csökkenése (-24%), míg az MMS küldések száma nagyjából változatlan maradt. Kiemelendő továbbá a mobil adathasználat növekvő népszerűsége, ami a szolgáltatás minősége fejlődésének és a korlátlan csomagok bevezetésének köszönhető. Valószínűleg ezzel összefügg, hogy a hívások ugyan 7%-kal hosszabbak lettek, de számuk további 2%-kal csökkent tavalyhoz képest. Azaz a hagyományos (mobiltelefonos) üdvözlési módok helyét kezdi átvenni az online köszöntés.
Ez a növekedés annak is köszönhető, hogy a mobilinternet szolgáltatás minősége folyamatosan javul. 2018-ban lesz 4 éve, hogy a Vodafone először tette elérhetővé előfizetői számára a 4G+ technológiát. A teszt Új-Zélandon történt és már ekkor közel 300 Mbit/s-os adatátviteli sebességet értek el rajta. A 4G+ már Magyarországon is egyre több helyen elérhető: a fővárosban és Tatabányán, valamint idén nyártól már a Balaton keleti medencéjében is elindult 4G+ szolgáltatását, ami a zsúfolt nyári időszakban egy kiemelten fontos terület. Ami pedig a legfrissebb 4G+ híreket illeti: a 2600MHz-es LTE frekvenciasáv bekapcsolásával már Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Pécs, Szeged és Veszprém legforgalmasabb területein is elindították a Vodafone leggyorsabb hálózati szolgáltatásának tesztműködését, így az arra képes telefonokon ezekben a városokban az akár 225Mbit/s-os elméleti letöltési sebesség is elérhető.
Kapcsolódó cikkek
- A magyarországi lakosság 99%-a hozzáférhet a Telenor 4G szolgáltatásaihoz
- A világ első SMS-e
- Tovább bővíti 4G+ hálózatát a Vodafone
- A Telenor ügyfelek időt és korlátlanságot kapnak ajándékba
- 4G labort létesített a Vodafone az Óbudai Egyetemen
- Újabb Telekom előfizetőknél aktiválják a 4G Hang képességet
- Vodafone 4G+ a Balatonnál is
- 6,3 TB adatot forgalmaztak a Telekom mobilhálózatán!
- A Telekom 5G-s hálózatot épít Zalaegerszegen
- A Telekom 4G+ mobilinternet már egész Budapesten elérhető!
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.