Rekordidő alatt építette újra leégett szentendrei fejállomását a UPC
Keddtől ismét működnek a UPC szolgáltatásai Szentendrén és hat környező településen, miután a szombat hajnalban, eddig ismeretlen okból leégett szentendrei fejállomást rekord gyorsasággal, mindössze három nap alatt építették újjá a szolgáltató munkatársai.
Rendkívül gyorsan, mindössze három nap alatt építették újjá a UPC Magyarország munkatársai azt a szentendrei fejállomást, amely még szombaton hajnalban égett le. A tűz oka egyelőre ismeretlen, a hatósági vizsgálat még folyamatban van. Az összesen hét települést – Budakalászt, Leányfalut, Pilisborosjenőt, Pilisszentlászlót, Szentendrét és Ürömöt – kiszolgáló hálózati központban lévő berendezések jelentős része a tűz miatt megsemmisült, illetve használhatatlanná vált, ezért több mint 6 ezer előfizetőnél szüneteltek az internet, a kábeltévé és a vezetékes telefon szolgáltatások.
A UPC munkatársai az oltást és a romeltakarítást követően azonnal megkezdték az új fejállomás telepítését, amely ideiglenesen mobil konténerekben kapott helyet. A tapasztalt távközlési szakemberekből álló, több mint 50 fős team a sokszor mostoha időjárási körülmények ellenére, hétvégi és éjszakai műszakokban dolgozott azon, hogy elkészüljön az új hálózati központ és minél hamarabb újraéledhessenek az ügyfeleknél a szolgáltatások.
„A szentendrei tűzeset speciális helyzet elé állított minket, ugyanis szó szerint az alapoktól kellett egy teljesen új hálózati központot felépítenünk. Cégünk történetében eddig példa nélküli kihívással szembesültünk, de munkatársaink szakértelmének és kitartásának köszönhetően rendkívüli gyorsasággal sikerült úrrá lennünk a helyzeten. Ügyfeleinknek ezúton is köszönjük, hogy türelemmel viselték ezt az időszakot.” – mondta Koós Attila, a UPC Magyarország hálózatirányítási igazgatója.
Kedd hajnalra már üzemképes volt a konténeres fejállomás, reggeltől fokozatosan indultak újra, dél óta pedig már mindenütt élnek a szolgáltatások a szentendrei körzetben. Azokat az ügyfeleket, akiknél esetleg még nem működik megfelelően az internet, arra kéri a UPC, hogy néhány másodpercre kapcsolják ki, majd indítsák újra modemjüket.
Kapcsolódó cikkek
- Az Antenna Hungária tovább bővíti IoT hálózatát
- Lengyelországban is együttműködik az Ericsson és a UPC
- Súlyos jogsértés miatt 121 millió forintos hírközlési bírság a UPC-nek
- Fogyasztóvédelmi díjat kapott a UPC
- A Zyxel Multy X háromsávos újítása zökkenőmentes Wi-Fi lefedettséget biztosít
- A drónoknak épít hálózatot a Huawei
- 120 ezer UPC ügyfél örülhet a gyorsabb netnek
- Nem az ajtót feszítik fel a betörők, a wifin keresztül rabolnak ki a modern tolvajok
- Átlépte a 2 milliót az előfizetések száma a UPC Magyarországnál
- A gigabites szolgáltatások pörgethetik fel az európai gazdaságot
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes
Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél.
Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő
Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.
Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg
Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia
Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára.