Megérkeztek a UPC nagy wifi kutatásának eredményei

forrás: Prím Online, 2018. március 12. 13:05

Hol áll a wifi a létszükségleteink listáján? Mi alapján választunk routert? Mennyire figyelünk oda a hálózati biztonságra? A UPC többezres mintán készült, a hazai wifihasználati-szokások felderítésére szolgáló felméréséből ezekre is választ kapunk. A teljes elemzés a UPC edukációs portálján, a Wifipedia.hu oldalon érhető el.

A wifi szerves része az életünknek, ma már teljesen elképzelhetetlenek nélküle a mindennapok. A UPC kérdőívét több ezer internetező töltötte ki. A felmérésben nemcsak a UPC előfizetői, hanem más szolgáltatók ügyfelei is elmondták a véleményüket. A megkérdezésnek az volt a célja, hogy kicsit többet tudjunk meg arról, a hazai internetezőknek mit jelent a wifi és az internet, mennyire fontos szerepet tölt be a wifi az életükben, mit tudnak a működéséről és az ehhez szükséges eszközökről, vagy hogy mennyire tudatosan és milyen szempontok alapján választanak internet-előfizetést.

 

A kutatás első, legalapvetőbb kérdései között szerepelt, hogy mik azok a dolgok, amelyeknek megléte életbevágóan fontos az otthonunkban. Az természetesen nem meglepő, hogy a megkérdezettek 80 százaléka a fűtést tartja a legnélkülözhetetlenebbnek, ami nélkül pár órát sem bírnának ki. Az már annál inkább, hogy a wifit – amely a felhasználóknál az internet szinonimájának bizonyult – majdnem kétszer annyian mondták életbevágóan lényegesnek, mint a TV-t és majdnem ugyanannyian, mint a mosógépet. A felmérésből kiderült, hogy az internet-előfizetés kiválasztásánál a negyedik legfontosabb szempont a csomaghoz járó wifi router, valamint annak minősége, ahogy az is, hogy már a 65 éven felüli internet felhasználók körében is a wifis netkapcsolat a leggyakoribb.

 

Megfigyelhető, hogy az otthoni netezés során is egyre fontosabb az ingatlanokon belüli mobilitás és a mobil eszközök használata – amelynek köszönhetően szignifikánsan felértékelődött a wifi szerepe. Egyértelművé vált az is, hogy – bár a felhasználók egyre tudatosabban és rendszeresebben mérik a wifi sebességét – arról, hogy ezt milyen mértékben befolyásolja a router helyzete, vagy mi zavarhatja a jelet, már jóval kevesebbet tudnak. 

 

A válaszok alapján a wifi-használók nagyon fontosnak tartják a hálózati biztonságot, de ezen a területen még bőven fejlődni kell, hiszen a válaszadók jelentős része még mindig a szolgáltató által megadott jelszót használja, és a korhatáros tartalmak szűrésében sem alakult ki sokaknál a tudatosság.

 

A teljes kutatási eredmény itt érhető el.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36