GDPR: büntetni a NAIH fog, de a kis- és középvállalatokat egyelőre csak figyelmezteti
Május 29-én a kormány új törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint a NAIH fog a GDPR-ban meghatározott közigazgatási bírságok kiszabása esetén intézkedni, elsősorban az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó figyelmeztetésével. A Deloitte szakértői szerint a NAIH várhatóan a nagyvállalatok körében fog élni a bírságolás jogával, de a KKV-k sem mentesülnek a GDPR megfelelés alól, súlyos jogsértés esetén akár ők is birságolhatóak lesznek, ezért nekik is javasolt az új adatvédelmi rendeletben előírtaknak való megfelelés.
A törvényjavaslat szerint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság („NAIH”) lesz felelős a GDPR-ban meghatározott felügyeleti feladatok ellátására.
Az előzetes kommunikációval összhangban tehát a NAIH elsősorban figyelmeztetné az adatvédelmi jogszabályoknak nem megfelelően működő adatkezelőket és adatfeldolgozókat. A törvényjavaslat szövegéből ugyan nem következik, hogy a fenti rendelkezés célja a szolidáris eljárás kizárólag KKV-kal szembeni alkalmazásának megalapozása, de ez kiolvasható az előterjesztéshez fűzött indokolásból, valamint az elmúlt napokban a NAIH és a Kormány által megtett nyilatkozatok is ezt erősítik. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a KKV-k első alkalommal történő jogsértése esetén a NAIH csupán figyelmeztetést és egyéb, a bírságnál enyhébb szankciókat (pl.: bizonyos a jogszabályoknak nem megfelelő adatkezelési tevékenységek megtiltása, az adatvédelmi jogszabályoknak való megfelelésre utasítás, stb.) alkalmazna.
„Az előterjesztésben foglaltak és a kapcsolódó kommunikációk arra engednek következtetni, hogy a nagyvállalatok esetében a NAIH nem feltétlenül fogja követni ezt a gyakorlatot, így vélhetően a NAIH a nagyvállalatok körében fog élni a bírságolás jogával. Hangsúlyoznánk, hogy az előterjesztésben foglaltak nem úgy értelmezendők, hogy a KKV-k mentesülnek a GDPR megfelelés alól, ugyanis súlyos jogsértés esetén nem zárható ki a bírság alkalmazása velük szemben sem. Erre figyelemmel javasolt a KKV-nak is megtenni a GDPR megfeleléshez szükséges lépéseket” – mondta el dr. Márkus Csaba, a Deloitte adó- és jogi osztályának partnere és a Deloitte GDPR csoportjának vezetője.
Kapcsolódó cikkek
- Vigyázat, GDPR-hez kapcsolódó ingyenes webinarokkal támadnak a kiberbűnözők!
- Magyarországról nevezik ki a Deloitte közép-európai pénzügyi tanácsadási üzletágának új vezetőjét
- Nem a külső adathordozók betiltása jelenti a megoldást a GDPR-ra
- Sikeres a GDPR Antológia
- Kedvező piaci dinamika a hazai vállalatértékesítési és felvásárlási piacon
- Hogyan érinti a GDPR az oktatási intézményeket?
- Deloitte IFRS-felmérés: jelentős változások az előző évhez képest
- Újabb GDPR állásfoglalások a NAIH-tól
- Biztos, hogy a 6 milliárdos bírság nem érinti az Ön cégét?
- Közép-Európa legjobbjai közé választották a Magyar Telekom fenntarthatósági jelentését
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.