A K&H mostantól egy mobilalkalmazással videó öninterjúkat használ a kiválasztáshoz
Egyszerűen, gyorsan és persze online – a digitális generáció mindent így kíván megoldani. Ehhez pedig a cégeknek is igazodniuk kell, ha azt akarják, hogy a fiatal korosztály friss, dinamikus szemlélete ne vesszen el.
Az egyszerűsítés és a digitalizáció jegyében a K&H egy mobilalkalmazás segítségével „selfy” interjúkat is használ mostantól a jelöltek kiválasztásához, így a munkaerő-felvételi folyamat minden résztvevő számára gyorsabb, kényelmesebb és időben hatékonyabb lehet.
Videó chat, lakberendezés, sminkelés, KRESZ-tanulás, autószerelés, unboxing, gitározás – csak néhány példa arra, hogy a mai fiatalok milyen szerteágazóan használják tudásuk fejlesztésére a videós tartalmakat. „Olyan vonzó munkahelyet kívánunk teremteni, ahol a fiatalok kipróbálhatják magukat, lehetőséget kapnak tudásuk és képességeik folyamatos fejlesztésére. Hiszen ezáltal találhatják meg azt a területet, amiben igazán sikeresek lehetnek, így van lehetőségük az előrelépésre, és válhatnak sikeressé és elégedetté az életben is. A mai digitalizáció iránti igényeknek megfelelően a K&H Csoport - Magyarországon az egyik első vállalatként - bevezette a bemutatkozó videó interjú lehetőségét” – tájékoztatott Végh József, a K&H HR igazgatója.
„Az álláskeresők által beküldött bemutatkozók között ugyan már néhány éve elvétve megjelent a videó CV, mi azonban úgy látjuk, hogy ennek a látványos eszköznek a felvételi folyamat egy másik szakaszában van igazán hatékony szerepe. A mobilalkalmazás segítségével a HR-es kolléga a beküldött önéletrajzok alapján már előzetesen kiválasztott jelölteket hívja meg videós öninterjúra. Így tehát a munkaerő-felvételi folyamatnak az a - gyakran az álláskereső számára is - nehézkes lépése egyszerűsödik le, amikor a személyes találkozó számára próbálnak mindenki számára megfelelő időpontot egyeztetni. A bemutatkozó videó interjú használatával a pályázó az előre megadott néhány interjúkérdésre bárhol, bármikor rögzítheti válaszait okostelefonján, törölheti és újraveheti, amíg teljesen elégedett nem lesz az eredménnyel” - mondta el Végh József.
A bemutatkozó videó interjú készítése jelenleg opcionális, de az első tapasztalatok nagyon ígéretesek és pozitívak: a felvételi folyamat ezzel a technikai újítással a jelöltek, a toborzással foglalkozók és a vezetők számára is lényegesen rugalmasabbá, gyorsabbá és kényelmesebbé vált. Emellett pedig a módszer többoldalú és mélyebb rálátást nyújt a jelölt tapasztalataira, készségeire és tudására, mint ha csak a beküldött önéletrajz állna rendelkezésre.
Kapcsolódó cikkek
- A Viber új funkciókat vezetett be focirajongóknak
- Három új csevegőbővítményt mutatott be a Viber
- Bejutott az Imagine Cup nemzetközi döntőjébe az Eddie
- Elektromos robogómegosztó szolgáltatás Budapesten
- Ahol a HR rocksztárjai és a zeneipar személyzetisei találkoznak
- Új HR-vezetőt nevezett ki a Budapesti Metropolitan Egyetem
- FlixBus-os utazás Google Asszisztenssel
- Az ember és a szakmai minőség felértékelődése a digitalizáció korában
- Ingyenes VR technológiás applikáció felújítóknak, építkezőknek
- Új mobiltechnológia vállalatoknak
Mobilalkalmazás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.