Gazdasági és etikai kérdések a mesterséges intelligencia kapcsán

forrás: Prím Online, 2018. szeptember 20. 14:38

Az infokommunikációs technológia látványos fejlődése kapcsán a vezetői döntések utóbbi években tapasztalható komoly kihívásairól, az üzleti életnek és az etikának a jövőre kiható égető kérdéseiről és a lehetséges megoldásokról tartottak ma könyvbemutatóval egybekötött sajtóbeszélgetést a Református Zsinati Hivatal Dísztermében, ahol a szerzők mellett felszólalt dr. Nemes Ferenc, a vezetéstudomány professor emeritusa, az MTA doktora, dr. h.c. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, valamint Reményi Csaba, az Oracle Hungary cégvezetője.  

A beszélgetés alapjául a Harmat Kiadó gondozásában a dr. Tomka János és dr. Bőgel György szerzőpáros Mit hagyunk magunk után? címmel most megjelent könyve szolgált. A Biblia és a menedzsment-trilógia harmadik kötete rendhagyó módon a modern kori vezetői dilemmák bemutatása mellett bibliai történetek tanulságaival kíván segítséget nyújtani a döntési helyzetekben.
A technológia robbanásszerű fejlődésével ma a vezetők egyre több olyan, nemcsak gazdasági következményekkel járó, hanem komoly etikai kérdéseket is felvető döntéshozatali helyzettel szembesülnek, amelyek hosszú távon a társadalom jövőjét is jelentősen befolyásolhatják.
 
Mint Reményi Csaba, az Oracle Hungary cégvezetője a könyvbemutató kapcsán elmondta: a menedzserré válás folyamatában jelentős pszichológiai küszöb átlépését jelenti annak a felismerése, hogy vezetői döntéseink érdemi hatással vannak mások életére. Akár fejlesztői, akár felhasználói vagyunk például a mesterséges intelligenciának, fontos, hogy morálisan felvértezve legyünk képesek átgondolni ennek az üzletpolitikán messze túlmutató környezeti, társadalmi, politikai hatásait.
 
Bár a mesterséges intelligencia térhódításának sebessége eltérő az egyes szektorokban, ma már jól látszik, hogy az új technológia a digitális innováció szempontjából viszonylag elmaradottnak számító területeken is megjelenik. A PwC kutatása szerint a világ GDP-je 2030-ban 14%-kal lesz magasabb a mesterséges intelligenciának köszönhetően, ami 15,7 billió dolláros növekedést jelent. A mesterséges intelligencia a gyorsan változó gazdaságban a legnagyobb üzleti lehetőséget jelenti: a prognózisok szerint azok a vállalkozások, amelyek nem alkalmazzák az új technológiát, nem lesznek képesek lépést tartani versenytársaikkal, és piaci részesedésük nagy részét elveszíthetik.
 
Az innovációra fogékony vállalatvezetők hamar felmérik az új technológia alkalmazásától várható hasznot, ám ami üzleti szempontból hasznos, az nem feltétlenül etikus – mondta a bemutató kapcsán dr. Bőgel György menedzsmentprofesszor, a könyv egyik szerzője. A döntéshozatal során el kell választani a rosszat a jótól, amihez értékekre, elvekre és iránytűre van szükség.
 
Mint dr. Tomka János, a Károli Gáspár Református Egyetem főiskolai tanára, a kötet társszerzője hozzátette: a digitalizált világban is égető szükségünk lenne általánosan elfogadott normákra és közös etikai elvekre, azonban napjainkban az erkölcs is viszonylagossá vált. Bár a legtöbben őszintén szeretnénk betartani a Bibliában található két évezredes alapelvet, miszerint „amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük”, segítség nélkül nem vagyunk képesek erre. A könyv nem titkolt célja megmutatni, hogy a Biblia a modern életformában is valódi erőforrásokat kínál az aranyszabály szerinti élethez.
 
A Biblia és a menedzsment-trilógia most megjelent kötete a mesterséges intelligencia aktuális kérdései mellett a vezetői döntéshozatal mai, talán legnagyobb kihívásait kívánja górcső alá venni, mint például a digitális technológiák fejlődése kapcsán bekövetkező radikális változások hatása a szakértői hivatásokra, meggyőzés és manipuláció az információs társadalomban, de a családi vállalkozások sikerei és buktatói, az etikus programozás, vagy akár a megosztásos modell, az úgynevezett „sharing economy” térhódításának kérdései is terítékre kerülnek, mindezek rendhagyó módon a jelen tükrében és több ezer éves bibliai példák tanulságaiból is merítve.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36